Még Jordan is tapsolt

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.21. 22:21
Címkék
Néhány évvel ezelőtt még természetes és örömteli eseménynek számított, ha "a" 23-as villogott a United Centerben, az ugyanis általában azt jelentette, hogy a Michael Jordan vezérelte Chicago vereséget mér ellenfelére.
LeBron James (balra) egymást követô második gyôzelméhez segítette a Clevelandet
LeBron James (balra) egymást követô második gyôzelméhez segítette a Clevelandet
LeBron James (balra) egymást követô második gyôzelméhez segítette a Clevelandet
LeBron James (balra) egymást követô második gyôzelméhez segítette a Clevelandet
LeBron James (balra) egymást követô második gyôzelméhez segítette a Clevelandet
LeBron James (balra) egymást követô második gyôzelméhez segítette a Clevelandet
Manapság, hogy "Őlevegősége" meze már a Bulls-csarnok légterét díszíti, nem repesnek a chicagói drukkerek, ha egy 23-as próbál meg – nem átvitt értelemben véve – ügyeskedni lenn, a parketten. Szombat este éppen ez történt, úgyhogy a Bulls-rajongók sápadt arccal szemlélték, hogyan szaladnak bele kedvenceik idénybeli 18. vereségükbe.
A Chicagót a Cleveland múlta fölül – a sportág szerelmesei ebből már tudják, hogy ki volt az a bizonyos ügyes(kedő) 23-as. Igen, az ifjú LeBron James, akit a Cavaliers 1/1-esként draftolt a nyáron. A 19. születésnapját december 30-án ünneplő szupertehetség 32 ponttal, 10 gólpasszal és hat lepattanóval járult hozzá a vendégek egymást követő második diadalához. James nem ájult el önmagától, az egész csapatot megdicsérte: "Együttesünk mind támadásban, mind védekezésben remekül helyállt, a siker mindannyiunké."
Ha ő elmulasztotta, mi ne tegyük: méltassuk egy kicsit napjaink első számú 23-asát. Egy nappal korábban 36 pontot szórt Philadelphiában, a "lovagok" meg is verték az Atlanti csoportot vezető Sixerst. Az utóbbi hat találkozóján "újoncléptékkel" mérve káprázatosnak mondható, 28.6-es pontátlagot produkált, és a mezőnyből is elfogadhatóan tüzelt, 122 dobásából hatvanat juttatott célba, ami negyvenkilenc százalékos pontosságnak felel meg. De térjünk vissza a Chicago–Cleveland meccshez! Amit James a negyedik negyedben művelt, annak láttán még a nagy előd, a díszpáholyban helyet foglaló Michael Jordan is összeütötte a tenyerét, a Cavaliers utolsó 14 (!) pontját ugyanis kivétel nélkül a tini hátvéd szerezte.
Egyvalami azonban LeBronnak sem ment a Szeles Városban: a tripladobás. Ötből egyetlenegyszer sem talált gyűrűbe a hárompontosvonalon túlról, pedig Philadelphiában kis hibaszázalékkal dolgozott mint nehéztüzér (5/7). Hiába, minden neki sem sikerülhet…
Sorozatban tizedszer is győzött (idényrekord-beállítás) a San Antonio, amely ezúttal a Portlandet szomorította el idegenben. A munkamegosztás most sem változott a bajnokcsapatnál, Tim Duncan dobta a legtöbb pontot (26) és szedte a legtöbb lepattanót (10), míg a Társak kiszolgálója cím a 10 gólpasszt kiosztó Tony Parkerhez került. A mérkőzés meglehetősen egyoldalú volt, lévén a TrailBlazers egyszer sem vezetett a négyszer tizenkét perc folyamán. LeBron Jameshez hasonlóan Duncan is az utolsó felvonásra tartogatta az erejét, 26 pontjából 12-t akkor szórt.

Milwaukee-ban nem termett babér a Nets játékosainak, itt Scalabrine-nek (balra)
Milwaukee-ban nem termett babér a Nets játékosainak, itt Scalabrine-nek (balra)
Milwaukee-ban nem termett babér a Nets játékosainak, itt Scalabrine-nek (balra)
A texasi csapatok közül csupán a Spurs zárt sikeres napot, a Dallas és a Houston egyaránt kikapott ellenfelétől. A Mavericks immár harmadik alkalommal tette ezt egyhuzamban, úgyhogy nincs valami jó passzban. Dirk Nowitzki (23, 9), a Mavs német erőcsatára és a kispadról nekirugaszkodó Antawn Jamison (26, 9) hiába törte magát, kettejük igyekezete kevés volt az idén szép sikereket elkönyvelő LA Clippers megfékezésére, amelyben Elton Brand masszív dupla duplát (22, 20) ért el.
A Rockets tizenöt pontos vereséget szenvedett Phoenixben, ahol úgy kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér. A Suns ugyanis nyolcat elbukott ezt megelőző 12 összecsapásából, és pillanatnyilag a Nyugati konferencia utolsó helyén szerénykedik 10 győzelemmel és 17 vereséggel. "Az utolsó negyedben kezünkbe vettük az irányítást, és attól a pillanattól kezdve nem ismertünk tréfát" – elevenítette föl nagyon szemléletesen a záró szakaszban történteket Shawn Marion, aki egymaga 15 pontot hintett az említett játékrészben. Az arizonaiak egy 19–8-as meccsbefejező rohammal csillapították le a Houston győzelmi törekvéseit.

NBA, alapszakasz, 54. játéknap
Chicago Bulls–Cleveland Cavaliers 87–95 (24–26, 20–23, 29–21, 14–25).
Legjobb dobók: J. Crawford 16, Gill 14, C. Blount 13, A. Davis 11, ill. L. James 32, Ilgauskas 22, Boozer 11
Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 105–115 (32–31, 22–30, 28–30, 23–24). Ld: Jamison 26, Nowitzki 23, Nash 20, A. Walker 13, Jo. Howard 11, ill. Maggette 26, Q. Richardson 25, E. Brand 22, Simmons 12, Overton 11
Denver Nuggets–Seattle SuperSonics 106–115 (24–27, 25–28, 26–31, 31–29). Ld: Lenard 31, A. Miller 21, Boykins, R. White 13-13, Anthony 12, ill. Frahm 31, R. Murray 24, Ridnour, R. Lewis 17-17
Milwaukee Bucks–New Jersey Nets 92–87 (24–15, 18–17, 25–23, 25–32). Ld: T. Thomas 21, Redd 17, D. Jones 16, Gadzuric 13, ill. Kittles 20, Kidd 18, Jefferson 17, Martin 14, Rogers 13
Minnesota Timberwolves–Indiana Pacers 102–80 (24–15, 30–16, 27–21, 21–28). Ld: Garnett 28, Hoiberg 21, Cassell 18, Sprewell 17, ill. J. O’Neal 16, Croshere 15, Brewer 12, A. Harrington 11
New Orleans Hornets–Memphis Grizzlies 94–89 (26–24, 26–17, 15–24, 27–24). Ld: B. Davis 25, Magloire 18, Wesley 16, P. J. Brown 12, ill. Wells 18, Gasol, Swift 12-12, Jas. Williams 11
New York Knicks–Atlanta Hawks 103–92 (22–21, 26–30, 25–17, 30–24). Ld: Houston, Van Horn 20-20, McDyess 19, ill. Abdur-Rahim 20, Terry, S. Jackson 18-18, Ratliff 12
Phoenix Suns–Houston Rockets 102–87 (24–17, 20–27, 20–17, 38–26). Ld: Marbury, Marion 25-25, Jo. Johnson 16, Jacobsen 12, ill. Mobley, Cato 16-16, Francis, Jao Ming 14-14
Portland TrailBlazers–San Antonio Spurs 91–101 (17–28, 23–28, 25–18, 26–27). Ld: Randolph 29, McInnis 20, R. Wallace 18, ill. Duncan 26, Parker 15, B. Bowen 13, Nesterovic, Horry 12-12

A játéknap legjobbjai
Pont: LeBron James (Cleveland) 32; lepattanó: Elton Brand (LA Clippers) 20; támadólepattanó: Quentin Richardson (LA Clippers) 7; védőlepattanó: Elton Brand 14; assziszt: Baron Davis (New Orleans) 12; tripla: Voshon Lenard (Denver) 7; dobásblokkolás: Kevin Garnett (Minnesota) 7; labdaszerzés: Shawn Marion (Phoenix) 5; százalékos mezőnypontosság: 54.1 (40/74, New York); a legmagasabb nézőszám: 22 282 (Chicago–Cleveland); a leghosszabb mérkőzés: Denver–Seattle (2 óra 21 perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik