Gulyás a döntő legjobbja

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.06.29. 22:16
Címkék
Noha Gulyás Róbert minden tőle telhetőt megtett, szombat késő este megszakadt egy ragyogó hagyomány, nevezetesen, hogy a jelentős külföldi bajnokságokban szereplő magyar kosarasok aranyéremmel térhetnek haza.
Nyugodtan kijelenthetjük, nem Gulyáson (14) múlt, hogy az Asvel nem nyert aranyat
Nyugodtan kijelenthetjük, nem Gulyáson (14) múlt, hogy az Asvel nem nyert aranyat
Nyugodtan kijelenthetjük, nem Gulyáson (14) múlt, hogy az Asvel nem nyert aranyat
Nyugodtan kijelenthetjük, nem Gulyáson (14) múlt, hogy az Asvel nem nyert aranyat
Nyugodtan kijelenthetjük, nem Gulyáson (14) múlt, hogy az Asvel nem nyert aranyat
Nyugodtan kijelenthetjük, nem Gulyáson (14) múlt, hogy az Asvel nem nyert aranyat
A sort Dávid Kornél nyitotta, aki litván bajnoki címmel búcsúzott a Zalgiris Kaunastól, majd célba ért az olasz szupercsapat, a Benetton Treviso is, amely az idény második felében már nem, ám korábban soraiban tudta a Körmendről elinduló, majd oda visszatérő Németh Istvánt. Időrendi sorrendben haladva a szlovén férfibajnokság döntője következik, Báder Márton és a Krka szereplésével. Mint ismert, a Novo Mestó-iak 3–2-re legyőzték a nagy rivális Union Olimpiját, azaz a magyar különítmény már három aranynál tartott (no meg két hihetetlenül értékes nemzetközi kupaezüstnél, ugyanis a Benetton az Euroligában, míg a Krka az ULEB-kupában jutott el a fináléig).

Francia férfibajnokság
Rájátszás, döntô, harmadik mérkôzés: Pau-Orthez–Adecco Asvel (Gulyás Róbert, 16 pont) 74–66 (a két nyert mérkôzésig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Pau javára)
A francia Asvelen volt a sor, ám a címvédőben nem volt annyi erő, hogy centerét is a magyar aranyérmesek táborába sorolja. Mint ismert, az első meccset fölényesen megnyerő Pau-Orthez hasonlóan méretes zakóba futott bele Lyonban, ám a kihívóban volt annyi erő, hogy a mindent eldöntő derbin – 8500 szurkoló buzdítása mellett – ismét fölülkerekedjen. "Az első félidőben még együtt haladt a két csapat, ám a harmadik negyedben elhúzott a Pau, és meg is őrizte az előnyét – újságolta a vasárnap már hazafelé tartó, Ausztriában telefonvégre kapott Gulyás Róbert. – Elveszítettük tehát a döntőt, ám én csatlakoznék az edzőmhöz, aki a meccs után annyit mondott, nyugodtan egymás szemébe nézhetünk, hiszen mindent megtettünk a győzelemért. Néhány héttel ezelőtt a legtöbben egy fillért sem adtak volna azért, hogy bejutunk a döntőbe, aztán tessék, egész közel álltunk az aranyéremhez. Az Euroligában eljutottunk a legjobb tizenhat csapat közé, vagyis, bár az idén nem nyertünk semmit, nem zártunk rossz évadot, és szerintem nekem sem ment rosszul.”
Honfitársunk ez utóbbi megjegyzését alátámasztandó, íme néhány adat: Gulyás a döntő harmadik meccsén is a mezőny legeredményesebbje lett, 16 pontja (7/10 a mezőnyből, 1/1 a büntetővonalról) mellett nyolc lepattanó került a statisztikai lapjára. Mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar center a francia bajnoki döntőben kereken 50 pontot rámolt be korábbi kenyéradója, a Pau-Orthez gyűrűjébe, s a 16.7-es pontátlagnál senki sem tud felmutatni jobbat.
No és még valami, amire Gulyás legalább olyan büszke, mint az ezüstre: a gall pontvadászatban százszázalékos triplamutatóval zárt, négyből négy triplát süllyesztett el a kosárban.
Legfrissebb hírek

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
37 perce

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
38 perce

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
1 órája

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
1 órája

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
9 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
9 órája
Ezek is érdekelhetik