Németh ismét Trevisóban

TAHIN PÉTERTAHIN PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.06.15. 21:08
Címkék
A bajnokság végeztével a kosarasok már a jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Nem tett másként a Körmenddel az idén aranyérmet nyert, de még mindig az olasz Benetton Trevisóval szerződésben álló Németh István sem.
A kellemest a hasznossal összekötve néhány barátjával – köztük Trummer Rudolffal, aki szintén a bajnokcsapat tagja – Trevisóba utazott az olasz bajnoki döntő harmadik összecsapására, melyet a Benetton a Skipper Bolognával vív. A találkozó előtt a párharc döntetlenre állt a három győzelemig tartó döntőben. Az ötezer ember, azaz telt ház előtt lejátszott mérkőzésen a kis magyar különítmény a trevisói általános igazgató, Maurizio Gherardini segítségével jutott be, aki, miután személyesen gratulált Némethnek a magyar bajnoki címhez, átadta a félretett jegyeket.A meccsen a vendégek kezdtek jobban, és a félidőben vezettek is (33–27). Azonban a harmadik negyedben beindult Edney, a Benetton amerikai varázslója, Bulleri bedobott három triplát, és a végére edzőmeccsé váló ütközetet magabiztosan nyerte a Treviso. A 400 bolognai drukker és a hazai B-közép végig dalolva, énekelve buzdította kedvenceit, de volt itt más is! Egy-egy tévesnek vélt játékvezetői ítélet után papírgalacsinok, műanyag palackok repültek a játéktérre. A balhét elkerülendő, a játékvezetők nem állítottak meg a játékot, hanem kirugdosták a pályáról az oda nem való tárgyakat, és így kényszerszünet nélkül folyt tovább a mérkőzés. A lefújást követően a két tábor egymásnak indult, de a rendőrök nem csináltak mást, csak tették a dolgukat: nem engedték egymásnak a balhét akaró fanatikusokat, így rendbontás nélkül ért véget a derbi. A Némethet meg-megállító hazai drukkerek – akik nem felejtették el, hogy a bajnoki szereplésben neki is része volt – pedig már szinte bajnokként ünnepelték kedvenceiket, akik ezzel a győzelemmel már csak egy diadalra vannak a bajnoki címtől. A körmendiek "Istije” meg attól, hogy egy idényen belül két országban nyerjen bajnokságot.Olasz férfibajnokság
Döntő, harmadik mérkőzés: Benetton Treviso–Skipper Bologna 87–62 (a három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2–1 a Treviso javára)
Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
54 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
54 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
54 perce

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
58 perce

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
1 órája

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik