Németh Isti joggal válogat

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.06.10. 21:49
Címkék
"Maurizio Gherardini és Vinkó László kezében a sorsom  mondja Németh István, a Körmend és a válogatott hátvédje. Előbbi a Benetton Treviso általános igazgatója, utóbbi a kosaras menedzsere.
A kérdés pedig: hol folytatja a hátvéd? Mint ismert, Körmend "Istije” tavaly hároméves szerződést kötött az öreg kontinens egyik legjobb együttesével, ám úgy tetszett, a Benetton egyelőre túlságosan erős az ifjú magyarnak. Az idény végén így újra a vasi kisvárosban láttuk Némethet, aki jött, látott és győzött, csöppnyi túlzás nélkül bajnoki címet nyeretett korábbi kenyéradójával.Magyar bajnoki aranyat, ezt kizárólag azért illik hozzátenni, mert a Treviso mindeközben beverekedte magát az olasz fináléba, azaz meglehet, honfitársunk hamarosan egy idényen belüli második elsőségét is megünnepelheti.De vajon hogyan tovább? "Egyelőre semmilyen konkrétumról nem tudok beszámolni, csak reménykedni tudok benne, hogy a hónap végére, legkésőbb július közepére kiderül, hol folytatom – így Németh. – Egy olyan erős európai együttesbe vágyom, ahol több játéklehetőséghez jutok, mint Trevisóban. Hogy melyik országban játszanék legszívesebben? Nem is tudom, Spanyolország, Franciaország, Németország vagy Olaszország jöhet szóba.”Németh István tehát egyelőre várakozó állásponton, még szerencse, hogy a kosaras által említett Vinkó László beszédesebb. "Az igazság az, hogy Isti elég válogatós, bár hozzáteszem, én is az lennék a helyében – kezd bele hazánk talán legismertebb kosarasmenedzsere. – Annyi bizonyos, hogy Gherardini nem engedi kivásárolni a játékosát, nem akar szerződést bontani Némethtel. Az olaszokkal éppen ezért abban maradtunk, hogy a következő évadra olyan csapatot keresünk, amely közel annyit tud fizetni, mint amennyi Isti trevisói szerződésében szerepel, a többit pedig a Benetton állja. Bevallom, nincs könnyű dolgom, hiszen e feltétel mellett kizárólag nemzetközi kupában érintett együttesre vadászom, és az sem utolsó szempont, hogy a játékosnak tetsszen a csapat és a város. Több ajánlat is érkezett már, a Wroclaw képviselői hetente kétszer-háromszor kerestek, ám Isti nem szívesen ment volna Lengyelországba, mint ahogy hasonló okok miatt mondtunk nemet a német Telekom Bonn és a belga Oostende ajánlatára is. Persze aggodalomra nincs ok, Németh István keresett játékos, az ajánlólevele pedig egyenesen lenyűgöző. Aki megfordult már a Benetton Treviso háza táján, annak különösebben nem kell bizonygatnia, hogy tud kosárlabdázni…”
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
2 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik