Postás-sztori sok szemszögből

Adósság adósságot, határidő határidőt követett, mígnem eljutottunk odáig, hogy ezen a héten szerdán végérvényesen eldőlhet, van-e jövője hazánk jelenlegi második számú női együttesének. A döntés a hírek szerint egy régióbeli híres cég kezében van, amelynek első embere mostanára ígérte válaszát, hogy hajlandó-e felkarolni a zöld-fehéreket, avagy sem. Küszöbön áll tehát a happy end vagy az összeomlás, de még mielőtt – pozitív vagy negatív – véget érne a történet, megpróbáltuk felgöngyölíteni, hogyan is jutott el ebbe a kritikus helyzetbe az a csapat, amelyet éveken át irigyeltek a riválisok stabil gazdasági háttere miatt.
"Tavaly májusban kezdődött – vágott bele a vezetőedző, Meszlényi Róbert, aki a játékosokon kívül azon nagyon kevesek egyike, akik végig ott voltak a süllyedő hajón, sőt még most sem hagyták el azt. – Akkor csúsztak először a fizetések és a prémiumok, de megvolt az a hatvanmillió forintról szóló szerződés a Magyar Posta Rt.-vel, ami ugyan mind a mai napig nem lett kifizetve, de amiről azt gondoltunk, minden ilyen jellegű problémát megold majd. Aztán később kiderült, a Posta el akarja adni a többségi tulajdonrészét a csapatot működtető kft.-ből, és körülbelül két hete maradt a sportkörnek, hogy szerezzen valakit, aki megmenti az együttest. Ekkor született meg a Soproni Postás történetének egyik legkatasztrofálisabb döntése, ugyanis bekerült a képbe a Fiedler's Kft. és Lukács Zoltán úr. A Magyar Posta ráadásul szinte aprópénzért dobta oda a tulajdonrészét az előbb említetteknek, mert meg akart tőlünk szabadulni mindenáron, és bár ez még mostanára sem sikerült neki teljesen, ennek a hozzáállásnak mi isszuk meg a levét. Pedig ha legalább valamilyen garanciát kért volna az új tulajdonosainktól… Egy bizonyos összeget viszont mintegy búcsúzóul átutaltak nekünk, amiből szeptember tájékán rendeződni látszottak a viszonyok, és azt gondoltuk, az új tulajdonosok majd a többit megoldják, de december tájékán rá kellett döbbennünk, hogy meséket hallgatunk. A csapat ennek ellenére egyre jobban teljesített, körülbelül úgy dolgoztak a lányok, mint amilyen meséket hallottak, aztán már ebben az évben jártunk, amikor elhatározták, ha törik, ha szakad, együtt maradnak. Közben új ügyvezető igazgatónk lett, majd még egyszer új ügyvezető igazgatónk lett, akik ellopták a pénzünket. De én azt hiszem, hogy ez csak a színjáték része volt Lukács úr részéről, egy igazi szélhámos csapdájába estünk, és az a szörnyű, hogy nem nagyon látjuk a kiutat ebből a helyzetből, mert sajnos jogilag nagyon körül van bástyázva. Fizetni nem akar és nem is tud, ellenben eladni sem akarja a csapatot, így pedig valószínűleg a kft.-nk és ezáltal a csapat meg fog szűnni. Lukács úrnak, aki amúgy egy börtönviselt ember, nem tudjuk, hogy mi a célja ezzel a kft.-vel és a csapattal, egy biztos, működtetni nem akarja, tönkretenni viszont tönkretette, akárcsak ezáltal az én munkámat a lányokkal. Pedig nem sok alkalommal adatik meg egy edzőnek a karrierje során, hogy euroligás együttest dirigálhasson… Bár én még most is bízom abban, hogy sikerül valahogy életben maradnunk, ugyanakkor tény és való, nagyon kevés időnk van, és gyorsan szét fog hullani a csapat, ha nem jelentkezik sürgősen egy tőkeerős támogató.”
Ez utóbbi feltételezést támasztotta alá a női profiliga intézőbizottságának elnöke, Nyíri Dezső is, aki a múlt héten kijelentette, amennyiben az idei női bajnokság és Magyar Kupa ezüstérmesét működtető Postás Sport Kft. nem fizeti ki horribilis összegű tartozásait, a női hivatásos alszövetség kizárja tagjai sorából a zöld-fehéreket, akik előtt így bezáródik az első és második vonal, az NB I A és az NB I B kapuja. "A Soproni Postás gondja egy általános probléma manapság, nevezetesen, hogy az állami többségi tulajdonú cégek fokozatosan kivonulnak a magyar sportból, és ez mindenhol leépüléshez vezet, nem csak a kosárlabdában – mondta el a ligaelnök, hogy ő miként látja az ebben az idényben fennállása legjobb eredményeit produkáló csapat helyzetét. – A multinacionális cégek viszont sajnos jelenleg Magyarországon nem érdeklődnek a sport iránt, a kisebb magáncégek, a vállalkozók pedig nem elég tőkeerősek egy ilyen csapat megvásárlásához. Alapvetően ide vezethető vissza a Postás problémája, hozzátéve, hogy úgy tűnik, a magyar sportban kihalóban van az a modell, ami kizárólag egy nagy cég támogatására épül. Azt is érdemes megvizsgálni, és tanulsággal kell hogy szolgáljon, hogy vajon egy város hány első osztályú csapatot tud fenntartani egy adott sportágban.” Nyíri szavai megszívlelendőek, már csak azért is, mert ő kívülállóként is nagy rálátással bír a Postás-sztorira, főleg azóta, amióta egy úgynevezett ligabiztost nevezett ki Szabadvári János személyében a Postás Sport Kft. élére. A soproni illetőségű megbízott vezető azóta jelentést is tett az általa tapasztaltakról: részletekbe ne menjünk bele, a lényeg az, hogy a csapatot működtető cég adósságállománya már meghaladta a nyolcvanmillió forintot… "Nagyon kicsi az esély, de remélem, azért sikerül őket valamiféleképpen megmenteni” – tette hozzá mondanója zárásaként a ligaelnök.
Következzen most egy újabb kulcsfigura a történetben, mégpedig Schulek Csaba, a Duna Televízió sportrészlegének vezetője. Ugyanis bármilyen meglepő, ő is tulajdonrésszel bír a Postás Sport Kft.-ben, még ha nem is sokkal és nem is régóta. Viszont ezek után senki előtt sem lehet kétséges, hogy érdekelve van a csapat problémájának megoldásában, és szavaiból kiderül, tett is már kísérletet a szekér kátyúból való kirángatására. Igaz, utóbb talán már ő is megbánta… "Én úgy kerültem kapcsolatba a Postással, hogy tavaly augusztusban megkeresett Németh Emil, az akkori klubelnök azzal: nagy bajban vannak, és kérte a segítségem, hogy tudnék-e találni egy befektetőt – kezdte a főszerkesztő. – Ennek az lett az eredménye, hogy Lukács urat, aki pár hónappal korábban megígérte, hogy finanszírozza a Duna Televízió számára a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjének követítését, amit egyébként azóta sem tett meg, összehoztam Németh Emillel. Tettem mindezt azért, mert ő folyamatosan azzal hitegetett bennünket, hogy mögötte nagy tőke áll, és nagyon lelkes volt, amikor a Soproni Postás szóba került. Végül ő vette meg a többségi tulajdonrészt, de közben egymástól függetlenül Németh úr és Lukács úr is azt kérte, hogy töltsek be egyfajta közvetítő szerepet, így alakult ki az, hogy én is kaptam egy kis tulajdonrészt a csapatot működtetni hivatott Postás Sport Kft.-ben a saját kis cégemmel. Négymillió forintom bánta… Jó tanulópénz volt számomra ez az egy év, miközben a feladatom többnyire arra korlázotódott, hogy tompítsam a feszültséget a csapat és Lukács úr között, akit hiába próbáltam rávenni arra, hogy végre csináljon valamit, ez nem sikerült. Volt, aki azt mondta, az én bűnöm, hogy Lukács Zoltán idekerült. Erre azt tudom mondani, hogy ott és akkor nem találtam mást… És ez akár jól is elsülhetett volna, no meg azt sem szabad elfelejteni, hogy bár történt, ami történt, ha ő akkor nem veszi meg a Magyar Posta Rt.-től a tulajdonrészt, megszűnt volna a csapat.”
Hogy ne így történjen, azért talán ő tette a legkevesebbet azóta, a legtöbbet viszont az a Fűzy András, aki huszonévesen, egy másik városból Sopronba kerülve is szívügyének tekinti Csákány Emőkéék sorsát. Ô még mindig küzd a szebb jövőért, egyáltalán, a jövőért, pedig esztendeje még az égvilágon semmi köze nem volt a Soproni Postáshoz. Most viszont már ő az elnök, ami azok után, hogy hogyan is került ő a sportkörhöz, kicsit mókásnak tűnik, a történet illetve az ő sorsa ilyetén alakulásában azonban nem neki volt főszerepe, hanem a zord külső körülményeknek: "Tavaly szeptember elején, Rátgéber László esküvőjén találkoztam Meszlényi Robival, és ott merült fel az a kérdés, hogy tudnék-e segíteni valamilyen formában a Soproni Postásnak, majd a következő héten telefonon egyeztettem Németh Emillel, az akkori elnökkel, és személyesen is megismerkedhettem a csapat vezetőségével, illetve tagjaival. Október végén költöztem fel Sopronba, akkor már mint szakosztálymenedzser, addig csak heti három-négy napot töltöttem az együttes mellett. Aztán Stánicz Krisztina lemondása után szakosztályvezetőnek kértek fel, majd miután Németh Emil nyugdíjba vonult, a sportkör taggyűlésén engem jelölt utódjául. Amikor én kimondottan vezető pozícióba kerültem, és döntési jogköröm is lett, azonkívül, hogy vészesen átláthatatlan volt az együttes helyzete, még az is problémát okozott, hogy a mérkőzésekre hogyan utazzunk el, vagyis az alapvető feltételek sem voltak biztosítva. Szponzorok megkeresésével sikerült valamelyest stabilizálni a helyzetet, és az évadot végigvinni.”
És ezzel el is érkeztünk a végkifejlethez, Fűzynek ugyanis sikerült olyan tőkeerős vállalkozókat találnia, akik látnak fantáziát a Soproni Postásban. Igaz, voltaképpen az volt érthetetlen, hogy egy ilyen sikeres csapatban eddig miért nem látott fantáziát senki… A múlt héten egy befektetőjelölt már letett egy szándéknyilatkozatot és költségvetéstervezetet az asztalra, most pedig egy másik, egy még gazdagabb fog válaszolni. A nevét egyik sem akarja egyelőre nyilvánosságra hozni, annyi viszont kiszivárgott, hogy előbbi 160 millió forintot szán a Meszlényi-lányokra, míg utóbbi azt ígérte, hatvan százalék az esély arra, hogy igent mond a szerepvállalásra. Biztatóan hangzik, még ha a játékosok – érthetően – kicsit szkeptikusak is a sokadik ígéret hallatán.
És hogy mi lesz a rengeteg adóssággal? Nos, a nyolcvanmillió forint háromnegyedét fedezné az a szponzori szerződés, amit még a Magyar Posta Rt.-vel kötött meg a Postás Sport Kft. tavaly, és amelyet dr. Fónagy János is jóváhagyott. Egy miniszter…

Az első számú közellenség nem adja fel: hajtja a szakmai hiúság

Lukács Zoltánt nem szeretik Sopronban. Kevésbé árnyaltan pillanatnyilag ő a Postás "első számú közellensége”, egyesek szemében persona non grata, vagy ahogy ő fogalmaz, a "fekete seggű” (már elnézést). Lukács Zoltánnal a női alszövetség sem ápol túlzottan szoros kapcsolatot, a szervezet elnöke, Nyíri Dezső például odáig ment, hogy nem is olyan régen kijelentette, Lukács úrnak nincs helye a sportágon belül.
Ahogy mondani szokták, kemény szavak, ám az "ellenség” mégsem fúj visszavonulót (noha rövid kiruccanása a honi női kosárlabdában még véletlenül sem tekinthető sikertörténetnek). Lukács mint a németországi székhelyű Bayer Handels GmbH ügyvezetője tavaly került kapcsolatba a Soproni Postással. A cég idén márciusban 5.1 millió forintért 51 százalékos többségi tulajdonrészt vásárolt az együttest működtető Postás Sport Kft.-ben, ám, mint utóbb kiderült, e megállapodást másképpen értelmezték Sopronban, és másként a kereskedelemmel foglalkozó Bayer Handelsnél (amely szoros kapcsolatban áll a Fiedler’s Kft.-vel). Az egyesület vezetői és főként annak esetenként horribilis fizetésért kosarazó játékosai ugyanis egyfajta messiást vártak (aki sietve rendezni tudja a sok-sok millióra rúgó tartozásokat), míg a Lukács irányította társaság hosszú távra tervezett, és nem néhány hónap alatt kívánta nyereséges vállalkozássá fejleszteni a kft.-t. Ennél nagyobb problémát jelentett, hogy Lukács szerint az üzletrészvásárlással egyidejűleg nem nyílt lehetősége a cég áttekintésére, ahogy a sportvezető fogalmaz: "Nem történt meg a valódi átadás-átvétel, nem láttunk egyetlen főkönyvi kivonatot sem.”
Az 1972 óta Münchenben élő üzletember állítja, információk nélkül képtelenek voltak dolgozni, az emlékezetes soproni incidens (amikor is az elődöntőre látogató vezérkar feldühödött szurkolókkal találta szembe magát, és a szemtanúk szerint lincshangulat uralkodott a sportcsarnokban) pedig végérvényesen ellehetetlenítette a többségi tulajdonost. Miközben a játékosok mellett egyre több hitelező kezdett zúgolódni – az adósság a hírek szerint meghaladja a nyolvanmillió forintot –, a Postás Sport Kft. a csőd szélére sodródott. A Bayer Handels ügyvezetője úgy véli, mindez a kusza, áttekinthetetlen ügymenettel magyarázható, a soproniak viszont azt állítják, Lukácsék egyszerűen nem teljesítették, amit vállaltak, azaz nem hoztak pénzt. Hogy milyen helyzetbe jutott az egyesület legjobb idényét maga mögött tudó csapat, arról csak annyit, egyes hírek szerint a bajnoki elődöntőre, majd a fináléra is úgy utazott el a társaság, hogy a busz költségeit pécsi kosárlabdabarátok állták…
Történt mindez akkor, amikor a Postás meghatározó kosarasai már több millió forintos követeléssel fordultak a Postás Sport Kft. felé. "Nem messiás kell Sopronba, hanem rend, annál is inkább, mert feneketlen kútba senki sem dobál pénzt – teszi hozzá Lukács Zoltán, aki a közutálat ellenére sem tett le arról, hogy eredeti terve szerint nyereségessé teszi a céget. "Szakmai kihívásnak tekintem a munkát, no és a tisztesség is úgy kívánja, hogy maradjak – így az üzletember. – No és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nem vagyok vereségekhez szokva.”
Ez speciel a csapatra is igaz, már legalábbis, ha a parketten történtekre gondolunk.