Pszichikai harc kezdődik

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.05.10. 21:12
Címkék
Amíg a rájátszásban majdhogynem emberfelettit nyújtó Körmend már vasárnap Debrecenben pontot tehet a párharc végére (tudniillik 20-ra vezet Zsebe Ferenc veszíteni lassan elfelejtő csapata), addig Kaposváron még nem dől el semmi.
Szerencsére a fiúk a játékkal törôdnek: Bencze (12) és Ivkovics vasárnap is összecsap
Szerencsére a fiúk a játékkal törôdnek: Bencze (12) és Ivkovics vasárnap is összecsap
Szerencsére a fiúk a játékkal törôdnek: Bencze (12) és Ivkovics vasárnap is összecsap
Szerencsére a fiúk a játékkal törôdnek: Bencze (12) és Ivkovics vasárnap is összecsap
Szerencsére a fiúk a játékkal törôdnek: Bencze (12) és Ivkovics vasárnap is összecsap
Szerencsére a fiúk a játékkal törôdnek: Bencze (12) és Ivkovics vasárnap is összecsap
Amíg a rájátszásban majdhogynem emberfelettit nyújtó Körmend már vasárnap Debrecenben pontot tehet a párharc végére (tudniillik 2–0-ra vezet Zsebe Ferenc veszíteni lassan elfelejtő csapata), addig Kaposváron még nem dől el semmi. E kijelentés persze még véletlenül sem jelenti azt, hogy nem számítana, ki jut egyről a kettőre. Nagyon is fontos, hogy a házigazda Klíma-Vill vagy az Albacomp szerzi meg a második elődöntőbeli sikert, és, mint alább kiderül, a hatalmas tét egyenes következménye az indulatok felkorbácsolódása.
Fehérvári részről Farkas Sándor edző szurkált oda a maga módján lapunk hasábjain, amikor is az utolsó két percben – nyert helyzetből – elveszített első meccs után megjegyezte, ha élete végéig tart a meccs, akkor sem engedték volna győzni őket. A második találkozó utáni újabb mérgezett nyílvessző hegyére pedig a fentieket tűzte: "A következő kaposvári mérkőzést szerettük volna a televízió nyilvánossága előtt játszani, de a hazaiaknak ez valamilyen okból nem tetszik…”
Kíváncsiak voltunk, a jeles trénert mi bőszítette fel ennyire. "Arról van szó, hogy az ember nehezen viseli az igazságtalanságot – így Farkas. – Az első meccs felvételét a játékvezető bizottság elé tárjuk, kíváncsi leszek, az illetékesek hogyan értékelik majd. A véleményemet fenntartom, ám ennél többet nem szeretnék mondani a nyilatkozatokról, túlléptünk a történteken, kizárólag a játékra koncentrálunk. Már csak azért is, mert fontos mérkőzés vár ránk, úgy utazunk, hogy tudjuk, a döntőbe jutáshoz Kaposváron is győznünk kell.”
Ahogy arra számítani lehetett, a rivális klubnál nem mennek el szó nélkül a "farkasi” vélemény mellett. "Már elnézést a kijelentésért, de gerinctelen, amit az ellenfél edzője művel – mondta Kovács László, a kaposváriak ügyvezető elnöke. – Lehet, hogy a női mezőnyben szokás volt az a fajta hadviselés, amit Farkas folytat, de nálunk nem. Felhevült állapotban, közvetlenül a meccs után talán mond hasonlókat az ember, de az edző már második alkalommal talál meg valakit. Lesz még mondanivalóm Farkas Sándor számára, de azzal megvárnám a párharc végét. És még valami: azért mondtam el mindezt én, mert nálunk az edző a szakmával foglalkozik…”
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
2 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik