Mégsem megfizethetetlen?

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.03.25. 21:18
Címkék
Kapaszkodjanak meg: Anglia egyik legolvasottabb napilapja, a Guardian a magyar férfi kosárlabda-válogatott "kispadjáról cikkezett a minap. Hogy a briteket olyan nagyon érdekelné, ki lesz Varga Mátyás utóda, azt továbbra sem hinnénk, az újság természetesen Németh László személye miatt nyúlt a témához. Tudniillik a jeles szakember tíz esztendő után intett búcsút az angol szövetségnek (megszerették, ez vitathatatlan), és könnyen lehet, hogy hamarosan egy másik gárdát vesz a kezébe.Hazája nemzeti csapatát. Hogy így lesz vagy sem, egyelőre nem sejthető, döntés leghamarabb április 1-jén várható, addig marad a találgatás: Patonay Imre, Zsoldos András, Farkas Sándor vagy Németh László?
Németh László három válogatottat irányított már – a magyar lehet a negyedik
Németh László három válogatottat irányított már – a magyar lehet a negyedik
Németh László három válogatottat irányított már – a magyar lehet a negyedik
Németh László három válogatottat irányított már – a magyar lehet a negyedik
Németh László három válogatottat irányított már – a magyar lehet a negyedik
Németh László három válogatottat irányított már – a magyar lehet a negyedik
– Már persze, ha megfizethető… – vetjük fel rögtön az Angliában élő trénernek, utalva a személye körül kialakult majdhogynem misztikus kérdésre, miszerint a nyugati fizetéssel nem versenyezhet a honi szövetség.
– Miért ne lennék az? Határozottan érdekel a feladat, nem zárkóztam el a megbizatás elől, noha pontosan tudom, hogy annyi pénz valószínűleg nem áll a magyarok rendelkezésére, mint amennyit Angliában kerestem. Biztos vagyok benne, hogy meg tudnánk egyezni, mint ahogy azt is borítékolom, a pénzen nem múlhat semmi.
– Értsem ezalatt, hogy örömmel lenne a magyar csapat kapitánya?
– Nézze, a karrierem vége felé járok, voltam már a kuvaiti, az izlandi és az angol együttes edzője, szép lenne, ha hazám gárdájának felkészítésével zárhatnám le a pályafutásomat.
– Szakmailag mennyire vonzó a feladat?
– Nagyon is az. Magyarországnak kitűnő szerkezetű, rendkívül attraktív csapata van, azzal a hátránnyal, amely nálunk Angliában már nagy-nagy nehézségeket okozott, nevezetesen, hogy több országból kell összeverbuválni a keretet.
– Ebben lehet tapasztalata…
– Ne is mondja, én általában hat országból hívtam a játékosaimat, de előfordult olyan is, hogy a lemondások miatt a másodosztályból kellett feltöltenem a társaságot. De még arra is volt példa, hogy mindössze hat kosarassal mentünk el Oroszországba. Visszatérve a felkérésre, annyi pluszkérésem volt, és ezt jeleztem is Mészáros Lajosnak, hogy szeretnék ott lenni, amikor a sportdiplomáciai kérdések eldőlnek. Egész egyszerűen szerencsétlennek tartom, hogy előfordulhatott, hogy egy későn megkapott vagy elkallódott fax miatt hátrány érte a csapatot. Ez a mai információs világban nonszensz.
– Ha ön lesz a kapitány, hazaköltözik?
– Természetesen. Ha rám esik a választás, azonnal rohanok Magyarországra, hiszen látnom kell a bajnoki meccseket, beszélnem kell a klubedzőkkel. Az idő nagyon szorít. Egyébiránt szívesen jönnék, hiszen a húsz évvel ezelőtti Magyarország, amit én otthagytam, egészen más volt, mint a mai. Felkérésekben nincs hiány, profi edző vagyok, jószerivel mindegy, hogy Portugáliában, Svájcban vagy éppen Dubaiban dolgozom.
– Azért a magyarok ajánlata csak megkülönböztetett…
– Ön szerint, ha nem lenne az, miért várnám ennyire a döntést?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik