PVSK–Postás vegyes csapat

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.18. 21:05
Címkék
Folytatta felkészülését női válogatottunk, egyszersmind máris a ráhangolódás finiséhez érkezett, hiszen kedd reggel útra kel. Irány Finnország, irány Tampere, ahol az Európa-bajnokság középdöntőjének negyedik fordulójában lép pályára együttesünk a kötelező győzelem tudatában.Vagy inkább csak reményében&?
Ujvárira kulcsfeladatok várhatnak a Finnország elleni rázósnak ígérkezô visszavágón
Ujvárira kulcsfeladatok várhatnak a Finnország elleni rázósnak ígérkezô visszavágón
Ujvárira kulcsfeladatok várhatnak a Finnország elleni rázósnak ígérkezô visszavágón
Ujvárira kulcsfeladatok várhatnak a Finnország elleni rázósnak ígérkezô visszavágón
Ujvárira kulcsfeladatok várhatnak a Finnország elleni rázósnak ígérkezô visszavágón
Ujvárira kulcsfeladatok várhatnak a Finnország elleni rázósnak ígérkezô visszavágón
Mert hát az északi kék-fehérekről egyre több olyan hír érkezik, amely szerint ők nemcsak hogy le akarnak győzni minket, hanem még abban is bíznak: huszonegy pontnál többet verhetnek ránk. Tavaly ilyenkor éppen ennyivel kaptak ki a népligeti új Fradi-csarnokban, és most úgy gondolják, megragadják az utolsó esélyt a kontinensviadalra való kijutásra. Márpedig az utolsó esélyük a magyarok legyőzése, mi több kiütése, ami azért még akkor is meglehetősen merész tervnek tetszik, ha töredelmesen bevalljuk magunknak, volt már a jelenleginél erősebb válogatottunk is.
"Nagyon nehéz lesz, de jó a hangulat. Ma feltérképeztük a játékstílusunkat, és az ellenfélét is, ugyanis megnéztük videón a tavalyi finnek elleni mérkőzést. Ez alapján úgy gondolom, az lesz a legfontosabb, hogy a vetélytárs minél kevesebb támadólepattanót szedjen, főleg Tuukkanent kell kiszorítanunk a palánk alól. Szervezett játékban a finnek valószínűleg felkészültebbek lesznek, mint mi, mivel már egy hete együtt edzenek. Úgy érzem tehát, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, meg hát a lányok is tudják, egyelőre messze vagyunk attól, hogy komplett csapatnak lehessen bennünket nevezni, de ha pár ponttal is, mindenképpen meg kell nyernünk ezt a meccset!” – morfondírozott Rátgéber kapitány hétfő este a Körcsarnokban, a magyar női válogatott eddigi bázisán.
Az ő szavaiból is kitűnik, azért van miért aggódnunk, ám nehezítő körülmények ide vagy oda, Magyarországnak női kosárlabdában nem szabad kikapnia Finnországtól. Mert hiszen amíg a mieink már két Eb-ezüstöt és öt Eb-bronzot mondhatnak magukénak, amíg klubszinten a kontinens legközvetlenebb elitjéhez tartoznak csapataink, addig a finneket bizony ebben a sportágban eleddig nem igazán jegyezték a női mezőnyben. Tény, kevés a centerünk, tény, az utazó tíz játékosból hárman is elmondhatják magukról, hogy nem teljesen egészségesek, de ettől még a cél nem módosulhat.
És ha már az utazóknál tartunk, szinte biztosra vehető, hogy a keretszűkítés következtében Hagara Zsuzsa, Horváth Zsuzsanna, Török Szilvia és Vajda Anna marad itthon. "Tíz jobb van náluk” – indokolta döntését Rátgéber kapitány, aki szemmel láthatólag a PVSK-ra és a Soproni Postásra építi együttesét, lévén az előbbi klubot öten, míg az utóbbit négyen képviselik a legjobbak között. A baranyaiaktól Béres Tímea, Iványi Dalma, Károlyi Andrea, Keller Annamária és Ujvári Eszter, a zöld-fehérektől Csákány Emőke, Englert Orsolya, Eördögh Edit és Papp Krisztina öltheti magára a címeres mezt, mellettük a Szeged fiatal centere, Kajdacsi Judit száll valószínűleg fel a Finnország felé tartó repülőgépre.
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
8 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
9 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
10 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
45 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
47 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
49 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
55 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik