KOSÁRLABDA - Abeljanovnak mennie kell

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2002.10.12. 22:16
Címkék
Rasid Abeljanov, a Szolnok férficsapatának vezetőedzője a szerdai Kecskemét elleni találkozót követően azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy igyekszik kilábalni csapatával a gödörből. Nos, erre már nem lesz ideje, ugyanis a szakembert szombaton leváltották vezetőedzői posztjáról. Nyerges Zsolt, a szolnoki csapatot működtető gazdasági társaság első embere a következőket nyilatkozta a rekordgyorsaságú edzőváltásról."Azt gondolom, hogy még időben léptünk, megelőzve a nagyobb bajt – így a sportvezető. – Az előkészületi és a bajnoki találkozók láttán az a véleményünk, hogy Abeljanov nem tudta összerakni a csapatunkat. A gyenge teljesítmény láttán elégedetlenek a tulajdonosok, a szponzorok és nem utolsósorban a lelkes szukolóink. Különösen a támadójátékunk halovány, félő, hogy nem tudjuk teljesíteni az elvárásokat, ami egyértelműen a legjobb négy közé jutás a bajnokságban. Ezért döntöttünk Abeljanov leváltása mellett, ami közös megegyezéssel történt, az edzőnek az utánpótlásnál szánunk feladatot a jövőben. Helyette Pór Péter az eddig pályaedző veszi át az együttest, az ő feladata lesz, hogy a fiúkat felkészítse a további találkozókra, de az sem elképzelhetetlen, hogy új trénert hozunk.” A Szolnokot mindössze három bajnokin irányító Rasid Abeljanov érthetően bosszúsan vette tudomásul a leváltását. "Sajnos a beígért türelem nagyon hamar elfogyott, jelzem, csupán három forduló telt el bajnokságból – mondta a mester. – Közben három légióst kellett beépítenem a csapatba, akik három különböző irányzatatot képviselnek. Ráadásul Vilcinskas, a litván center az egyik felkészülési találkozón megsérült, csak most kezd magára találni. Tudomásul veszem a döntést, de nagyon sajnálom, hogy nem végezhetem tovább az elkezdett munkát. Úgy tűnik, potyára dolgoztam több mint három hónapig.”
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
43 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
44 perce

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
48 perce

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
56 perce

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
1 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik