Világlátott center Zalában

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
Vágólapra másolva!
2002.09.25. 21:40
Címkék
Már csak egy rutinos centert hiányoltak a szakvezetők Zalaegerszegen, és most nem akármilyen játékossal sikerült megállapodnia Tóth László ügyvezetőnek. A szerződését a héten aláíró szlovák válogatott Jana Lichnerová 192 cm magas, és csapatával részt vett a sydneyi olimpián, valamint a 2001-es Európa-bajnokságon, míg tavasszal a Ronchetti-kupában a legjobb nyolc közé jutott a francia USO Basket Mondeville-el. A jól sikerült szezonban 9.5 pontot és 4.9 lepattanót szerzett átlagban.Lichnerová egyébként igazi kosarascsaládból származik, édesanyja ezüstérmes volt az 1971-es világbajnokságon Csehszlovákia színeiben. A magasra nőtt "kislány” egyetemi tanulmányait az amerikai St. Joseph’s Universityn végezte, ahol három év alatt 1460 pontot és 444 lepattanót szerzett – és közben még 64 triplára is futotta az erejéből! Nem csoda, hogy a 2000-es WNBA-drafton lefoglalta a játékjogát a Minnesota, a Zala Volán-ZTE új szerzeménye azonban nem lépett pályára a női profiligában.Érdekesség, hogy a maga 26 évével ő a legérettebb játékosa Székely Norbert edző együttesének, és játékosmúltját tekintve is ő tűnik a legtapasztaltabbnak a megújult zalai csapatban.
Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
5 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
5 órája
Ezek is érdekelhetik