Bemutatták a Mol új szerzeményeit

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2002.09.05. 22:17
Címkék
A Mol Szolnok sajtótájékoztatóval egybekötött évadnyitó fogadásra invitálta a médiumok és a szponzorok képviselőit. Dr. Nyerges Zsolt, a klubot működtető gazdasági társaság első embere elmondta, hogy négy esztendeje vették át munkatársaival az egyesület irányítását, és azóta tovább stabilizálták helyüket a honi bajnokság élvonalában: két esztendeje ezüstérmet, tavaly és az idén nyáron pedig bajnoki negyedik helyet szereztek. Sőt ebben az évben a gárda történetében első ízben elhódították a Magyar Kupát, némi csalódással vették azonban tudomásul, hogy a bajnoki dobogóról lemaradtak.A csapat körüli változások közül az egyik legfontosabb, hogy Goron Miljkovics edző Kaposvárra szerződött, és a helyét az a Rasid Abeljanov foglalta el a kispadon, aki játékosként és edzőként is ténykedett már Szolnokon. A piros-feketék előző évadbeli keretéből Orosz László, Mérész Csaba, Cziczás László, Trepák Zoltán, Szarvas Gábor, Rusznák Zsolt, Mándity Máté és Pavlovics Predrag a következő idényben is a Tiszaligetben pattogtat. Melléjük három idegenlégióst szerződtettek a vezetők, közülük a legismertebb a litván Vytis Vaisvila, a harmincegyedik esztendejében járó, 194 centi magas hátvéd tagja volt hazája válogatottjának az atlantai olimpián. Honfitársa, Antanas Vilcinskas huszonhét esztendős és 213 centi magasra nőtt center, aki a legutóbbi szezont kihagyta ugyan, viszont előtte a francia és az amerikai egyetemi bajnokságban is szerepelt. Irányító posztra az amerikai Kip Stone érkezett, az ugyancsak harmincegy esztendős játékos a legutóbbi idényt a lett bajnok Ventspils színeiben töltötte – hármójukat hivatalosan is bemutatták az évadnyitón.Nyerges doktortól azt is megtudtuk, hogy az elkövetkező bajnokságban is alapvető cél a legjobb négy közé kerülés. A Mol Szolnok legénysége péntektől a kaposvári Grand Casino-kupán, rá egy hétre a saját rendezésű Gösser-kupán, majd az A-csoport rajtja előtt Debrecenben vesz részt erőfelmérő tornán.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
46 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik