Meszlényi Róbert azon kevés női edzők egyike, akit megerősítettek állásában, akinek nem forgott veszélyben a helye a kispadon. Igaz, miért is forgott volna, amikor az előző évadban bajnoki bronzéremre és Ronchetti-kupa-elődöntőre vezette csapatát, a Soproni Postást, és úgy tűnt, ez még korántsem a végállomás, az együttesben akár ennél is több lehet. Pláne azok után, hogy jól sikerültek az erősítések. Meszlényi azonban most mégis megkeseredett ember, mert sajnos egyre nagyobb a veszélye annak, hogy elveszíti a csapatát. És nem azért, mert esetleg bárki is elégedetlen lenne a munkájával, minek következtében az elbocsátás veszélye fenyegetné. Nem. A csapata készül megszűnni…
Meszlényi Róbert nem adja fel
Meszlényi Róbert nem adja fel
Meszlényi Róbert nem adja fel
Meszlényi Róbert nem adja fel
– Mióta tud a problémákról? – kérdeztük a harminchárom esztendős szakvezetőt. – Végül is az igazi gond ott kezdődött, hogy új vezérigazgatót neveztek ki a Magyar Posta Rt. élére. Május tizedikén kaptunk legutóbb fizetést, a külföldieket leszámítva, mert ők természetesen megkapták a jövedelmüket, mielőtt hazautaztak. – Tehát a bajnokság végén még semmi jel nem mutatott arra, hogy aggódniuk kellene… – Így van. Mindenki türelmes volt, amikor elment szabadságra, főleg annak fényében, hogy tudomásunk volt róla, a klub birtokába került egy olyan aláírt papír, amely garantálta a Posta részéről a további támogatást a következő félévre. Ez pedig komoly összegről szólt. – Mekkora volt az a "komoly összeg”? – A bajnoki idény egészére szóló költségvetésünk mintegy negyven százaléka. – Azt meg tudja mondani, hány millió forint ez a bizonyos összköltségvetés? – Szerintem úgy százhúsz-százharminc körül lehet. Tavaly száztízmillió volt. – Mennyi most a tartozás? – A játékosok csak hetven százalékát kapták meg az előző szezonra szóló fizetésüknek. Elég kellemetlen helyzetbe került mindenki, hiszen berendezkedtek egyfajta életformára, fizetniük kellene például az autójukat vagy a telefonszámlájukat, és most mindenki össze-vissza futkos kölcsönökért. Márpedig előbb-utóbb ezek a források is elapadnak… – Önnek mennyi pénzzel adósa a Soproni Postás? – Nekem több mint négymillió forinttal. Igaz, ez egy bruttó összeg. – És mindeközben több új játékos is érkezett a csapathoz a nyáron, ráadásul csupa jónevű kosarashölgy… – Akiknek, ha jól tudom, július elsejétől él a szerződésük, úgyhogy már kellene kapniuk fizetést. Képzelje el mondjük Eördögh Edit arcát, aki a több játéklehetőség reményében a GYSEV-ből érkezett, mert Sopronban akart maradni, és most lehet, hogy két szék között a pad alá esik. Nyilván egyeseknek ez csak egy tollvonás, hogy megszűnik-e a Soproni Postás vagy sem, meg hogy megkapják a pénzüket az alkalmazottak vagy nem, de hogy a döntési pozícióban lévő úriember szóba se álljon a sportkörünk elnökével… Ez engem mélységesen felháborít! – Most ugye a Magyar Posta Rt. első emberéről beszél? – Igen. Németh Emil, a Soproni Postás elnöke három hete szó szerint szétszakad, hogy kiutat találjon. Negyven éve a helyi Postás Sportkör elnöke, és ilyen helyzetbe még nem hozták. Képzelje, Szabó úr, akiről egyébként feltételezem, nem véletlenül helyeztek ebbe a pozícióba, még arra sem méltatta, hogy leüljön vele! Egyébként azt, hogy egy új vezetőségnek nem célja az élsport támogatása, voltaképpen meg lehet érteni, de hogy ne adjon nekünk semmilyen egérutat, azt már nem. Ez nem egy gittegylet, hanem egy Európa-szerte ismert és sikeres kosárlabdacsapat! – Ön szerint lesz folytatás? – Én bízom benne, de nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Pedig tudomásom szerint az együttest működtető kft. eddigi többségi tulajdonosa, a Magyar Posta az ország második legnagyobb állami cége! És lehet, hogy veszteséges, de hogy ne menjek túl messzire, a MÁV is veszteséges, mégis hány vasutascsapat működik szerte az országban… – Akkor ezek szerint el sem kezdték a felkészülést? – De, hétfőn végül is nekiálltunk, ám ez is roppant kényes szituáció, mert ha a Soproni Postás megszűnik, és a játékosoknak el kell igazolniuk, akkor arra kell elsősorban figyelniük, hogy ne sérüljenek meg. Hiszen ha megsérülnek, hová is mehetnének? Viszont közben edzeniük is kell, hátha mégis megmaradunk valahogy. Jó lenne, mert amióta a Postás létezik, ilyen erős csapata még nem volt. Azért a lányokkal együtt nagyon reménykedünk benne, hogy a vezetőink találnak olyan céget, amely felkarolja a klubot, legalább egy évre. Addig is időt nyernénk, hogy rendezzük a sorainkat.
