Ugyan az alsóház rájátszásban, a MAFC ellen elvesztett párharc a Marso-Isobau Nyíregyházi KK kiesését jelentette a férfibajnokság A-csoportjából (amire viszonylag kevesen számítottak, az alsóházi rájátszást a harmadik helyen záró nyírségieket a hatodikként végző budapestiek verték ki úgy, hogy az Isobau hazai környezetben botlott a párharc harmadik ütközetében), de a Szegeden uralkodó bizonytalaság halványan még élteti a tizenharmadik helyen végzett gárda élvonalbeli reményeit.
Persze túlságosan sok reményt a csapatot működtető kft. tulajdonosi köre sem fűz ezen álmok valóra válásához, ennek szellemében tartotta meg a tagság a legutóbbi ülését. Ezen kimondták, hogy a felkészülési időben olyan csapatot kell kialakítani, amely esélyes lehet a B-csoportból a feljutás kiharcolására, illetve szegedi visszalépés esetén két külföldi játékos megszerzésével a legmagasabb osztályban sem a pofozógép szerepét tölti be. A lejárt szerződésű játékosok közül Makrai László ügyvezető igazgató már egyezségre jutott Krivacsevics Dragoljubbal, akivel 41 éves kora ellenére is újabb szerződést kötnek. A többiek sorsa attól függ, hogy melyik osztályban állhat majd rajthoz az együttes.Új igazolásnak számít a Kecskemétről érkező center, Jánosi Tamás, valamint a korábban Pakson és Tiszaújvárosban pattogtató, legutóbb az Egyesült Államokban szereplő hátvéd, Siska János. Eldőlt az is, hogy a csapattal három éven keresztül dolgozó Rezák László nem folytatja tovább a munkát. Legalábbis vezetőedzőként, mert elképzelhető, az egykori szolnoki sikeredző – aki dolgozott Pakson és a férfiválogatott mellett is – más munkakörben dolgozik tovább Nyíregyházán, de maga az érintett úgy fogalmazott: lejárt szerződésű edzőként egyelőre még nem tudja, hol folytatja. Rezák helyét az eddigi másodedző, Horváth Imre foglalja el, az egykori irányító augusztus 1-jén áll munkába.