Abeljanové a szolnoki kispad

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2002.06.15. 20:28
Címkék
Csupán az alapvető célkitűzést, azaz a négy közé jutást sikerült teljesíteni a Szolnok kosárlabdacsapatának. Azonban szépségtapasz számukra, hogy a Magyar Kupa-döntőben diadalmaskodtak a címvédő paksiakkal szemben, vagyis a klub történetében először szerezték meg a trófeát.,,Fájó, hogy a bronzérem kicsúszott a kezünkből – kezdte Nyerges Zsolt, a szolnoki klub első embere. – De nagyon nem panaszkodhatunk, hiszen négy esztendeje vettük át a klub irányítását, azóta elkönyvelhettünk egy bajnoki ezüstérmet, két negyedik helyet, az idén pedig mi nyertük a Magyar Kupát. Ebből is kitűnik, hogy csapatunk továbbra is a honi elithez tartozik. Visszatérve a bajnoki hajrára: hosszabb elemzést igényel, hogy a délszláv nemzetiségű kosarasaink miért borultak ki sorozatban a végjátékban. Elárulhatom, hogy eddig sem hagytuk, s nem fogjuk a jövőben sem eltűrni játékosaink efféle viselkedését. Kijelenthetem, hogy a renitensek pénztárcája alaposan megsínylette a történéseket, már csak azért is, mert szponzoraink is eredményességhez kötötték a támogatást.”Ami pedig a folytatást illeti, Nyerges beszámolt több személycseréről. "Immár tény, hogy nem újítunk szerződést Goran Miljkovics edzővel, a játékosok közül pedig Maljkoviccsal, Lapovval és Vukicseviccsel – így a sportvezető. – Az «aranycsapat» egykori játékosa, Rasid Abeljanov kapja az edzői posztot Szolnokon, a szakemberrel egy esztendőre szóló megállapodást kötöttünk. Róla tudni kell, hogy kilenc éve már dolgozott Szolnokon, majd Székesfehérváron, legutóbb pedig Észtországban egy első ligás klubcsapatnál, valamint az utánpótlás-válogatottnál vezette a munkát. A keretből továbbra is számítunk Orosz, Mérész, Szarvas, Cziczás, Trepák, Rusznák és a honosított Pavlovics szereplésére, őket szerződés köti hozzánk. A közeljövőben fogjuk kiválasztani a légiósokat, könnyen elképzelhető, hogy olyanokkal kötünk majd szerződést, akik még nem szerepeltek magyar csapatokban.”Mint azt a Nemzeti Sport megtudta, a szolnoki kosárlabdaklubot működtető gazdasági társaság ügyvezető elnöke továbbra is Tóth Zoltán lesz, a felügyelőbizottság azonban egy fővel bővül, az új tag Treffler Tamás. Az 58 éves Treffler társadalmi elnökként dolgozott már az olajos egyesületnél, többek között az ő munkássága alatt harcolták ki Berkicsék a bajnoki aranyérmet.
Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
19 perce

Wimbledon: háromszettes győzelemmel váltott jegyet az elődöntőbe Sinner

Tenisz
30 perce

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
30 perce

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
43 perce

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
52 perce

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
1 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
1 órája

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik