Férfiak, nők: egy tucat

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.06.12. 22:45
Címkék
Általában két fajta elnökségi ülés létezik: a dögunalmas, és az olyan, amelyen nagy viták közepette hoznak az illetékesek nagy horderejű döntéseket. Nos, a kosárlabda-szövetség vezető testületének legutóbbi tamácskozása inkább az utóbbi kategóriába sorolható, ami kiderül az ülés időtartamából is, hiszen több mint három órát üldögéltek a sportág elöljárói a tárgyalóterem csukott ajtaja mögött.Kezdjük a legfontosabbal. Immár végleges, hogy a korábbi tervekkel ellentétben tíz helyett tizenkét csapattal startol ősszel a női bajnokság legmagasabb osztálya – ha a nevezés feltételeinek mindenki megfelel, de ezt már Nyíri Dezső, a Női Hivatásos Alszövetség első embere tette hozzá. A liga intézőbizottsága egyébként megmaradt korábbi álláspontjánál, vagyis a tizes létszámnál, ám a klubok nyomására az elnökség elfogadta az egytucat együttes tervezetét, ami azt jelenti, hogy a MÁV NTE és a ZTE-Zala Volán is a legjobbak között indulhat. És ha már a zalaiaknál tartunk: a volánosok és a GYSEV-Ringa közötti "kölcsönös segítségnyújtásról” szóló megállapodást bekérette a liga, a szabályok szerint ugyanis fiókcsapat nem vehet részt az NB I A-csoportjának küzdelmeiben.A férfiaknál bezzeg szokás szerint minden sokkal simábban ment. Talán mert minden maradt a régiben: az élvonal ismét tizenkét csapatos lesz, és a gárdák három idegenlégióst szerepeltethetnek. Nemúgy a hölgyeknél, ahol a liga az öt külföldis rendszer bevezetését javasolta, a szakmai bizottság viszont maradni akart a már kipróbált három légiósnál, amiből az jött ki, hogy mindenki engedett, és megegyeztek a felek négyben. Ehhez csak annyit, két euroligás elitklubunk, a GYSEV és a PVSK már a nemrég véget ért idényben is túllépte ezt a határt, mert a soproniak öt, míg a pécsiek nyolc határokon túlról érkezett kosarasnőt foglalkoztattak – persze nem egyszerre.Maradva a gyengébbik nemnél, terítékre került a MiZo-Pécsi VSK óvása is, amit a Női Hivatásos Alszövetség versenybizottsága és intézőbizottsága is elutasított. Az elnökség úgy döntött, létrehoz egy háromtagú bizottságot, amelynek munkájában két jogász és az MKOSZ általános alelnöke vesz részt, és amelynek a következő, július 16-án esedékes elnökségi ülésre kell előterjesztést készítenie arról, jogszerű volt-e az ügyben az első- és másodfokon hozott határozat. Ugyancsak ehhez a témához kapcsolódó, és a jövőre vonatkozólag roppant fontos döntés, hogy a következő évadban már február 28-án lejár az átigazolási határidő, játékengedélyt csak aznap 24 óráig lehet kiadni, vagyis talán elkerüljük az olyasfajta villámigazolásokat, amelyek idén elég jelentősen befolyásolták a nőknél a bajnoki cím és a kupagyőzelem sorsát.És végül a sokat emlegetett licenckérdésről. Véglegessé vált, hogy a nem megfelelő képzettségű edzők számára kizárólag az elnökség adhat ki méltányosságon alapuló működési engedélyt az NB I A- és B-csoportjában, de nemcsak a trénereknek lesz szükségük mostantól licencre. Arról is határozat született ugyanis, hogy szabályozzák a magyar kosárlabdában működő ügynökök tevékenységét, és csak az foglalkozhat nálunk mostantól a játékosok értékesítésével illetve érdekképviseletével, aki erre az MKOSZ-től hivatalos engedélyt kap. A licenc megszerzésének feltételei: ötmillió forint licencdíj, kötelező felelősségbiztosítás vagy húszmillió forint értékű visszavonhatatlan bankgarancia, valamint a magyar sportjog, továbbá az átigazolási szabályzat tökéletes ismerete. Csak úgy röpködnek a milliók. Alighanem ezek után jelentősen megcsappan a kóklerek száma…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik