Egy norvég farmról a világ tetejére – így vált Kari Brattset Győrben is vezérré

Vágólapra másolva!

2025.04.01. 09:59

Címkék

Rögös út vezetett Kari Brattsetnek a családi gazdaságtól a norvég kézilabda-válogatottig. A Győri ETO klasszis beállója 26 éves volt, mire bemutatkozhatott a legjobbak között, mára azonban minden lehetséges trófeát begyűjtött. A magyarul is jól beszélő, rendkívül szerény játékos motivációja édesanyaként sem csökkent, sőt, éhesebb a sikerre, mint valaha.

– Egyszer megosztotta videóban, ahogy egy tehén benéz a családi házuk konyhájának ablakán. Mennyire mindennapos a jelenet, ha hazamegy Norvégiába?
– A szüleim mindmáig egy farmon élnek Varteigban, Oslótól délre. Korábban a nagyszüleim laktak ott, hatéves koromban költöztünk át. Előtte jóval északabbra éltünk, Trondheim közelében, szintén farmon. Biztos nehéz elképzelni engem, ahogy térdig sárosan segítek apáéknak az állatok körüli teendőkben. Pedig már kiskoromban kivettem a részem az otthoni feladatokból, főleg a kismalacokra kellett figyelnem. Aztán később, tizenhat-tizenhét évesen jól jött a nyáron végzett házi munkáért kapott plusz zsebpénz. Imádom az állatokat, mindig szívesen térek vissza a családi farmra, de már nem élnék így. Sokkal közelebb áll hozzám a városi lét, anyáéktól nem messze, Sarpsborgban vettünk házat a férjemmel, itt tervezzük a jövőnket – persze a kert nem hiányozhat belőle.

– Örökmozgó kisgyerek volt?
– A telkünkön volt füves pálya kapuval, a két évvel idősebb bátyámmal fociztunk vagy kézilabdáztunk rajta, vérre menő csaták voltak, ugyanis mindkettőnkben nagy a versenyszellem. Úgy képzeltük, hogy majd híres focista válik belőlünk. Nos, nem jött össze, de legalább a sport az életünk fontos részévé vált. A testvéremmel gyakran futottunk a közeli erdőben, a labdarúgás után a barátaim hatására fordultam aztán a kézilabdázás felé. Anyának fél órát kellett autóznia velem, hogy edzésre vigyen a városba, köszönettel tartozom neki, hogy nap mint nap megtette értem.

– A kézilabdázást is nagyra törő tervekkel kezdte el?
– Nem álmodtam válogatott karrierről, csak élveztem a játékot és fejlődni akartam. Nem tartom magam született tehetségnek, inkább a kemény munka hozta meg nekem a sikert. Ha valamit mégis ki kellene emelnem, a fejlődés iránti folyamatos vágyat említeném. Mindig meghallgattam az edzőim tanácsát, sokat gyakoroltam, nyitott voltam a változtatásra. Így haladtam előre lépésről lépésre, alkalmazkodva az új szinthez.

26 ÉVESEN KAPTA MEG A VÁLOGATOTT MEGHÍVÓT

– Korosztályából Stine Oftedal vagy Nora Mörk már az utánpótlás-világversenyekről aranyakkal tért haza, önnek e tornák kimaradtak. Miért?
– Az edzőm bízott bennem, de már azért meg kellett harcolnia, hogy a regionális válogatottba elhívjanak. Ott valamennyire meg tudtam mutatni magam, ám ez nem volt elég, az utánpótlás-válogatottakban ragaszkodtak a már kipróbált, nagyobb klubokból érkező játékosokhoz. Az is igaz, hogy fiatalon még nehéz megjósolni, kiből milyen kézilabdázó válhat. Nekem ezek a világversenyek kimaradtak, de ez is az utam része: sokszor kellett még bizonyítanom ahhoz, hogy a tűz közelébe tudjak kerülni. Addig is a nyaraim máshogy teltek, mint Stinééknek, felhőtlenül tudtam élvezni a szünidőt a barátaimmal. Huszonkét évesen aztán apám megkérdezte, mit akarok a sportágtól. Egy kis füzetbe leírtam, mit szeretnék elérni, ezt a mai napig megőriztem. Tavaly, az olimpiai győzelem után elővettem, csodálatos érzés volt végiggondolni, hogy mindent megvalósítottam a feljegyzettekből.

– Hogyan tudta végül felhívni magára a figyelmet?
– Miután Fredrikstadba kerültem, megmutathattam magam az első osztályban, és mindenki láthatta, hogy akár a sztárokkal teletűzdelt Larvik ellen is sok gólt tudok lőni. Akkoriban a védekezés még nem tartozott az erősségeim közé, beállóként sokkal inkább a gólszerzés éltetett. 2014-ben megválasztottak a norvég bajnokság legjobb beállójának, ezzel ismert el először a szakma, és bekerültem a B-válogatottba. Egy évvel később, már a Glassverket tagjaként a Győrrel vívtuk a BL-selejtezőt, ekkor figyelt fel rám az ETO. Az A-válogatottnál fordulópontot jelentett, amikor megbeszéltük Thórir Hergeirsson szövetségi kapitánnyal, hogy a védekezésen keresztül vezethet az utam a keretbe. Ezt követően sokat dolgoztam azon, hogy agresszívabb legyek, több ütközést vállaljak. Mentálisan is készültem rá, hogy a küzdeni tudás az erősségem legyen.

– Az elmondottak fényében már nem is annyira meglepő, hogy huszonhat évesen mutatkozott csak be a felnőttválogatottban, ám rögtön abban az évben lemaradt a riói olimpiáról.
– Az utolsó pillanatig a keretben voltam, ám Marit Frafjord úgy döntött, visszatér a nemzeti csapatba, és a kapitány inkább őt vitte magával. Nagy csalódást jelentett, kár szépíteni, úgy éreztem, mindent megtettem az összetartások során, és készen álltam. Persze új voltam a rendszerben, és érthető volt a kapitány döntése is, hogy olyasvalakit választott, akivel nyert már olimpiát. Eléggé magam alá kerültem, év végén az Eb-n sem lehettem ott. Aztán Frafjord újra lemondta a válogatottságot, Thórir pedig elnézést kért, amiért egy ideig nem keresett. Egy részem azt mondta, persze, most már kellek, de nagyon szerettem volna ott lenni a válogatottban, így mentem, és onnantól már stabilan tagja voltam a csapatnak. A 2017-es vébén tornaújoncként egyből nagy szerepet kaptam, amihez alázatosan álltam hozzá. Gyorsan fel kellett vennem a ritmust, a társak is hitetlenkedve kérdezték, tényleg ez az első nagy tornám?!

– Nem is kellett sok idő, hogy a válogatott legfontosabb játékosának kiáltsák ki. Minek tulajdonítja?
– A kapitány az apró részleteknek is figyelmet szentelt, értékelte a válogatottért tett erőfeszítésem. Nagyon fontos volt neki a védekezés, ezért lett hamar meghatározó szerepem. Ebben az időszakban Heidi Lökével osztoztam a poszton, általában több gólt lőtt nálam, én viszont jobban védekeztem. Támadásban a társaimnak több helyzetet teremtettem, jobban illett a stílusom a modern játékhoz, és végül nekem jutott több játékperc.

– Mit szeret a beállóposztban?
– Természetesen a góllövést, de az is örömmel tölt el, ha másnak csinálok helyet a betöréshez, átlövéshez. Védekezésben szeretek agresszív lenni, blokkolni, labdát lopni, elbizonytalanítani az ellenfelet. Hátul okosnak kell lenni, hogy kitaláld, mire készül a riválisod, és meg tudd benne akadályozni.

– Sokat dolgozott rajta, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is egy kézzel tudja elkapni a labdát?
– A szüleim is segítettek a képességeim fejlesztésében és gyakorolni az egykezes elkapást. Ráadásul otthon vaksz nélkül edzettem a kertben, volt egy kis konditermünk a legalapvetőbb eszközökkel. Apuval nagyokat futottunk, ő inkább az alpesi síelésben van otthon. Manapság tudatosan figyelek rá, hogy a bemelegítésnél csak egy kézzel fogjam meg a passzokat, hiszen a posztomon erre van szükségem a meccsek során.

2019: Kari Brattset (jobbra) már első győri idénye végén Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett (Fotó: Török Attila)

MAGYAR NYELV? SIMA LIBA!

– Mennyit gondolkodott rajta, mielőtt 2018-ban légiósnak állt?
– Nem sokat, könnyű döntés volt. Amikor megkeresett a Győr, szinte egyből rávágtam, megyek. Izgatott lettem, hogy sztárjátékosok közé kerülök. Akkor még Stinééket sem ismertem annyira, ezért eleinte ijesztően hatott, hogy egyszeriben Görbicz Anita és Eduarda Amorim csapattársa lettem. A váltás az élet legkülönbözőbb területein kihívás elé állított. Újfajta edzők, játékstílus, miközben sokat tanulhattam az itt vezérnek számító játékosok tapasztalatából, érettségéből.

– Miként birkózott meg a magyar nyelvvel? Az elmúlt években már magyarul is szokott nyilatkozni.
– Azért még sokszor azzal indítok, hogy „csak kicsit beszélek magyarul, légy szíves, beszélj lassan!” Az első idényemben Kiss Éva segített, aztán Faluvégi Dorottya, akivel kölcsönösen próbáltuk tanítani egymást a másik nyelvére. Gyakran sétálgattunk a kutyáinkkal, közben a magyart és a norvégot is gyakoroltuk. Eleinte nem is reméltem, hogy eljutok arra a szintre, hogy meg tudok szólalni magyarul. Persze nem tudhattam, hogy ilyen sokáig maradok. Most már sajnálom, hogy nem feküdtem rá jobban a tanulásra a kezdetektől fogva, akkor még előrébb tartanék. Ezzel együtt örülök neki, hogy tudok kommunikálni a szurkolókkal, a helyiekkel, mert nem mindenki beszél angolul a városban. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy máshogy állnak össze a mondatok a magyarban és a norvégban, ez a megértést sem könnyíti meg. Mi csak egymás után rakjuk a szavakat, míg a magyarban egy szó három részből is állhat. Egyébként a „sima liba” lett az egyik kedvenc magyar kifejezésem a hangzása miatt.

– Akik közelről ismerik, állítják, sohasem ártott senkinek, a pályán viszont kemény ellenfél. Ez egyfajta kettősség a személyiségében?
– Inkább arról van szó, hogy a mérkőzések során nem maradhatok kedves, sportszerűen, de keményen játszom – ez az én stílusom. A személyiségem ettől nem változik, a pályán kívül nem fognak látni hasonló küzdelmet tőlem…

– Hergeirsson az egyik búcsúinterjújában úgy jellemezte, hogy az első számú vezér, akinek a győztes mentalitását a többiek is átveszik. Egyetért a megállapítással?
– Erre inkább a csapattársaim tudnának válaszolni, de az biztos, hogy érzem a többiek nagyfokú bizalmát. Amikor megszólalok, még ha nem is harsányan, mindenki figyelmesen hallgat. Mindig próbálok elöl járni a jó példával, követni a közösen vallott értékeinket, a rendszert, amiben hiszünk.

– Kapitányként milyen stílust képvisel Győrben?
– Nyíltan, határozottan, ugyanakkor konstruktív módon közlöm a véleményem. Nem hiszek benne, hogy használ, ha földbe döngölöd a másikat. Ha valami nem azon a szinten működik, ahogy azt kívánatosnak tartom a csapatnál, nem tartom magamban. Ezt elfogadják a többiek tőlem, közben azonban figyelek arra is, hogy mindig tisztelettel közeledjünk a másikhoz. Szeretek mások kedvében járni, de kapitányként néha a konfliktusokat is fel kell vállalnom. Ebben szerintem fejlődtem az évek során, és Stinétől is tudtam tanulni, miként kezeli a válogatottnál a hasonló helyzeteket. Nem félek őszintén beszélni, de fontos a megfelelő stílus.

Férje, Kristian mindenben támogatja, a két és fél éves Nils pedig Kari szeme fénye

MOTIVÁLTABB, MINT VALAHA

– Sok minden történt önnel Győrben az elmúlt hét év során a pályán kívül is. Mekkora áldozatot vállalt anno a párja a költözéssel?
– Már ETO-játékos voltam, amikor Kristiannal 2019-ben összeházasodtunk. Otthon tanárként dolgozott, feladta a munkáját, hátrahagyta a családját és a barátait, hogy velem tartson Magyarországra, támogasson a karrieremben és együtt lehessünk. Nagyon hálás vagyok neki, még ha ő nem is áldozatként tekint rá. Élvezi az itteni életét, szereti a várost, és kialakult baráti társasága is a többi játékos párjával – gyakran szerveznek közös programot. A legutóbbi hosszabbításom előtt a férjem véleményét is kikértem – meg sem említette, hogy inkább térjünk haza.

– Nem egyedül érkeztek, négylábú kedvencet is magukkal hoztak Norvégiából. Igaz, hogy a világ legokosabb kutyája?
– Ezt azért túlzás lenne kijelenteni, de megtanítottunk neki néhány trükköt. Santi labrador, éppen azelőtt került hozzánk, hogy Győrbe költöztünk. Magunk tanítgattuk, az első évben rengeteg mindent elsajátított. Elsősorban a gyerekünk születése előtt volt rá időnk és energiánk, de rendkívül okos, és a mai napig nem felejtette el őket. Veronica Kristiansenék kutyája is sok mindent tud, de van azért különbség a repertoárban, a miénk például kérésre odahozza az italt a hűtőből a kanapéhoz.

Kari Brattset of Norway during the IHF Women s World Championship, WM, Weltmeisterschaft 2021, final handball match betw — 2021: ellenállhatatlan volt a spanyolországi vb-n, az aranyérmes csapat beállója lett a torna legjobb játékosa (Fotó: Imago Images)

– Mennyiben változtatta meg az életét kisfia, Nils két és fél ezelőtti érkezése?
– Édesanyaként még nagyobb a felelősségem, van már olyan része az életemnek, amely sokkal fontosabb. Különleges és egyben csodálatos érzés anyának lenni, ugyanakkor kézilabdázóként nem csökkent az ambícióm és a játék iránti szeretetem. Majdnem egy év kiesett a terhességem miatt, ezért még motiváltabban tértem vissza, éhes vagyok a sikerre. Elkerültek a súlyos sérülések, így sohasem voltam még távol ilyen hosszú ideig a pályától, ráadásul fájdalom jelentkezett a medencém táján, ez is akadályozta a visszatérésem. Egyértelmű, hogy a kisfiam a mindenem, de még szeretnék játszani. Ugyanúgy idegesít egy-egy vereség, mint korábban, de hazaérve könnyebb megfeledkeznem a rossz dolgokról, amint Nilst a kezembe veszem.

– A norvég szövetség különösen élen jár a szülésből visszatérő játékosok támogatásában, a párizsi olimpiát megnyerő keret majdnem felét kismamák alkották.
– Igyekeznek megtalálni a tökéletes egyensúlyt az anyaság és az élsport között. Ha nem kezelné ilyen jól a helyzetet a szövetség, biztos, hogy nem tudott volna az összes kisgyerekes anyuka részt venni a játékokon. A tavalyi olimpia azonban nem csak emiatt volt különleges a csapatunknak, a generációmnak sikerült megnyernie az utolsó, még hiányzó aranyérmet. A verseny alatt mindenki próbálta félretenni, hogy Stinének ez az utolsó válogatott tornája. Imponált nekem, amilyen magas szinten és önbizalommal telve tudott játszani az utolsó mérkőzésein.

– Nem ez volt az egyetlen emlékezetes közös sikerük 2024-ből. Mekkora kő esett le a győri csapat tagjainak szívéről, amikor az elvesztett magyar trófeák után újra felértek a csúcsra a Bajnokok Ligájában?
– A megelőző években is mindig hittünk benne, hogy meg tudjuk csinálni, nehezen viseltük, amikor nem sikerült, és sorozatban háromszor is a Vipers ünnepelhetett a végén. Mivel az előző idényben a bajnokság és a kupa is elment, még felemelőbb érzés volt megnyerni a BL-t. Nekem az első győri évemben szerzett aranynál is többet jelentett, ez azért is lehet, mert ha valamire hosszú ideig áhítozol, még édesebb, amikor végre összejön. Az idei kiírásban sok erős csapat van a BL-ben, nem lehet előre megtippelni, kik juthatnak be a négyes döntőbe.

Budapest, Ungarn: Handball EHF CL Final 4 - Finale - Györi Audi ETO KC - SG BBM Bietigheim Kari Brattset Dale (Gyoeri) B — 2024: a hazai bajnokság és kupa elvesztése után a Bajnokok Ligáját ismét megnyerte az Audi ETO-val (Fotó: Imago Images)

Sommer OL i Paris 2024 Lille, Frankrike 20240810. Silje Margaretha Solberg-osthassel, Kari Brattset Dale og Kristine Bre — 2024: a párizsi olimpia sikerével tette teljessé Norvégia nagy generációja egyedülálló éremkollekcióját (Fotó: Imago Images

– Mennyire dühítette, hogy sorozatban negyedszer is alulmaradtak a hazai rivális FTC-vel szemben a Magyar Kupában?
– Fájt, hogy csalódást okozunk a klubnak, a városnak és a szurkolóknak. Az FTC erős csapat, de tisztában vagyunk vele, hogy több van bennünk. A döntő utolsó tíz percében egyszerűen nem tudtunk gólt lőni. Nem voltunk elég bátrak, hogy elvállaljunk olyan helyzeteket, amelyeket a meccs korábbi szakaszában igen. A mentális résszel volt gond, talán megijedtünk a lehetőségtől. Ebből tanulnunk kell a következő egymás elleni találkozásig, főleg, hogy tavaly ugyanígy veszítettük el a kupát.

– Mit szólt hozzá, hogy az IHF-nél jelölték az év női játékosa címre?
– Már az is megtiszteltetés és szép elismerése a 2024-es teljesítményemnek, hogy az én nevem is szerepelt a hármas listán. Mindössze a második alkalom, hogy összejött. Nem reménykedtem a végső sikerben, beálló ritkán végez az első helyen, ráadásul a riválisaim kiváló játékosok voltak.

– Mennyire tekint előre? A jelenlegi győri szerződése még két idényre érvényes.
– Egyelőre élvezem a játékot Győrben, és két év alatt még sok minden történhet. 2027-ben már csak egy évre leszünk Los Angelestől, amely természetesen csábító cél, de minden az egészségemen múlik. Hazaköltözésben nem gondolkodom, a lakóhelyünk térségében nincs nagy csapat. Még Norvégiában szereztem oszteopata végzettséget, el tudom képzelni, hogy ezzel foglalkozom a karrierem befejezése után. Szeretnék emberekkel dolgozni és segíteni nekik, azonban biztos, hogy előtte fel kell majd frissítenem a tudásom.