Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke a torna előtt azt mondta, a legjobb nyolc hely a világ közvetlen élmezőnyét, hiszen legalább 10-14 csapat van, amely mindig a negyeddöntőbe vágyik.
„Rendkívül csalódott vagyok, de gondolom, ezzel minden szurkoló így van, és talán a játékosok a legcsalódottabbak. Jó dolog, hogy a legjobb nyolc között vagyunk, de nem lehet tudni, mikor adódik legközelebb ilyen csoport, ilyen ág, és ilyen negyeddöntős ellenfél. Jó lett volna élni ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta az MTI-nek a játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett balátlövő.
Hozzátette, az elmúlt két hétben lejátszott hét mérkőzésre büszkék lehetnek, a játékosok mindent beleadtak. Elismerte: ha egy nappal a mérkőzés előtt valaki azt mondja neki, hogy másfél perccel a vége előtt egy góllal vezetnek a magyarok, arra úgy reagált volna, hogy ez egy jó meccs, a játékosok elbírták a nyomást, „de a vége sajnos nem alakult jól, nagyon sajnálom”.
„Mindig azt mondom, hogy rossz játékkal nyerni jobb, mint jó játékkal kikapni. Ez megint bizonyosodott. Korábban rossz játékkal győztünk, most viszont jól játszottunk, mégis veszítettünk” – nyilatkozta az MTI-nek Lékai Máté, a Ferencváros irányítója a találkozó után.
A magyarok az 55. percben még 30–26-ra vezettek, ezután viszont már nem találtak be és öt gólt kaptak. „Senki nem adta fel, mindenki beleadta az utolsó energiatartalékait is, a hazaiakat pedig a közönség is hajtotta. Harminc lőtt gól nem rossz, a nyitott védekezésük ellen jól működött, amit terveztünk. A kezünkben volt a meccs öt perccel a vége előtt” – értékelt csalódottan Lékai.
Hangsúlyozta: a férfi mezőnyben körülbelül 15 csapat tartozik a szűk világelithez, ezért nagyon nagy dolog bejutni a nyolc közé bármelyik világversenyen. Ez a magyaroknak sorozatban három világbajnokságon és a tavalyi Európa-bajnokságon is sikerült. „Erre büszkék lehetünk, de sportolók vagyunk, nem itt akartunk megállni, feljebb akartunk lépni még egy lépcsőfokot. Itt volt a lehetőség, szerintem mindenki azért kézilabdázik, hogy ilyen meccsen játszhasson, ilyen hangulatban, ilyen téttel” – mondta a 196-szoros válogatott játékos, aki ezúttal három gólt szerzett.
KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Horvátország–Magyarország 31–30 (16–16)
Zágráb, 15 600 néző. Vezette: Garcia, Marín (spanyolok)
HORVÁTORSZÁG: Kuzmanovic 1 – GLAVAS 6 (2), Maras 1, Martinovic 4, SIPIC 5, SRNA 5, JELINIC 4. Csere: PESIC (kapus), Mamic, Susnja, Lucin 4, Klarica, Pavlovic, Simic, Sostaric 1, Duvnjak. Szövetségi kapitány: Dagur Sigurdsson
MAGYARORSZÁG: BARTUCZ – Rodríguez P. 2, ILIC Z. 8, Sipos A. 1, Ligetvári 1, SZITA 3, FAZEKAS G. 4. Csere: Palasics (kapus), Bóka, Bánhidi 1, Bodó 3, Lékai 3 (2), Imre B. 4 (4), Rosta M. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 8. p.: 4–2. 11. p.: 4–5. 18. p.: 6–10. 23. p.: 10–13. 26. p.: 13–15. 29. p.: 16–15. 34. p.: 17–19. 40. p.: 21–20. 47. p.: 21–24. 50. p.: 24–24. 52. p.: 24–27. 55. p.: 26–30
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 7/6