Imre Bence: Jó érzés, hogy már most bedobnak a mély vízbe

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 09:27
Imre Bence (Fotó: Imago Images)
A kezdeti nehézségek után Imre Bence egyre inkább megtalálja a helyét a THW Kielben. A magyar válogatott 21 éves jobbszélsője a párizsi olimpia után csatlakozott a német sztárcsapathoz, amelynek a mezében az előző Bundesliga-mérkőzésén tíz gólt szerzett a TVB Stuttgart ellen. A fiatal játékos az első két hónap tapasztalatairól beszélt lapunknak.

– Még friss élményei lehetnek az első Kiel mezében megvívott Európa-liga-mérkőzéséről. Hogyan ment a játék a spanyol Torrelavega ellen?
– Jó meccs volt, igazából úgy alakultak a dolgok, mint amire számítottunk – mondta Imre Bence a kedden 32–27-re megnyert összecsapás másnapján a Nemzeti Sportnak. – Kellemetlen stílusú csapat ellen játszottunk, ráadásul Ángel Fernándezen kívül a legtöbb játékost csak a videófelvételekről ismertük. Ennek köszönhetően nyögvenyelősen is alakult az este, de sikerült begyűjtenünk a két pontot. Ebben az időszakban igazából csak ez számít. Az első félidőben én játszottam jobbszélsőként, a másodikban Lukas Zerbe, ezúttal feleztük a játékperceket.

– Mindketten a nyáron érkeztek a csapathoz. Lehet jó a kapcsolata vele egy ilyen éles helyzetben, ahol mindketten életük lehetőségét kapták meg ezen a poszton?
–Természetesen jó viszonyt ápolunk egymással. Mindketten meg szeretnénk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Két kisebb klubtól jöttünk, amelyek nem a közvetlen elithez tartoznak, de bizonyos szempontból máshol tartunk a karrierünkben. Az idegenbeli mérkőzéseken és az edzőtáborokban eddig szobatársak voltunk, az öltözőben is egymás mellett van a helyünk. Sőt, még a személyiségünk is hasonló, habár Lukas még nálam is visszafogottabb.

– Ki segített önnek a legtöbbet a beilleszkedésben?
– Nehéz lenne egyvalakit kiemelnem, szinte mindennap más segített, nagyon befogadó közegbe kerültem. Akivel a legtöbbet beszélek és a legtöbbet találkozom, ő Eric Johansson. Itt lakunk egymás mellett, ezért együtt megyünk edzésre. De van olyan, hogy Elias Ellefsen á Skipagötuval elmegyünk ebédelni, ő most költözött át egy másik apartmanba. A fiatalabb csapattársakkal könnyebb összehozni egy ilyen találkozót, mert nekik még nincs nagy családjuk, maximum barátnőjük. Karl Wallinius is ilyen.

– Hogyan áll a klub egyik alapelvárásával, a német nyelv elsajátításával?
– Minden héten van egy-két-három online nyelvórám egy magyar némettanárral. Nem könnyű nyelv, de próbálok megszólalni, hogy lássák, rajta vagyok az ügyön. A klubnak nagyon fontos ez, és értékelik is az erőfeszítéseimet. A múlt hét szombati meccs után volt egy interjúm, amelyben már igyekeztem egy-két alapmondatot németül mondani, ez többé-kevésbé sikerült is.

– Ha csak fele olyan jól sikerült az a pár mondat, mint maga a Stuttgart elleni mérkőzés, akkor nem lehetnek elégedetlenek.
– Nagyon kellett a lelkemnek egy ilyen szereplés, mert az olimpia után volt egy kis hullámvölgyem. Nehezebben mozogtam, nem találtam magam, két-három meccsen eléggé visszafogott teljesítményt nyújtottam. Az első bajnokim nem úgy sikerült, mint ahogyan azt elvártam volna magamtól, de aztán otthon jól ment a játék. Magdeburgban Lukas jól játszott, aztán utána itthon a Melsungennel szemben kezdő voltam, de nem sikerült belőni az egyetlen helyzetemet, viszont szereztem két labdát. Ezután Hamburgban a kupában nem játszottam. Azt nem ígérem, hogy ezután minden alkalommal tízet fogok lőni, de örülök neki, hogy végigjátszhattam az egész Stuttgart elleni meccset. Jó érzés, hogy már most bedobnak a mély vízbe, és megkapom a lehetőséget.

– A mezőny még a tavalyinál is brutálisabbnak tűnik a német bajnokságban. Mekkora esélyük van odaérni a BL-indulást érő legjobb két hely valamelyikére?
– Ezt még így öt forduló után nehéz megmondani. A Bundesliga nagyon kiegyenlített, mindegyik meccsen ki tudsz kapni, de bármelyiket meg is nyerheted. Még a legkisebb csapatokban is olimpikon kézilabdázók lépnek pályára, ezért, ha kifogsz egy rossz napot, és csak erőlködsz, akarsz, de nem jön össze semmi, akkor azt az ellenfél kegyetlenül kihasználja. Reálisan kell néznünk a helyzetünket, jelenleg a sok sérülés miatt van pár jobb csapat nálunk. Az október amúgy is nagyon kemény, már lejátszottunk három meccset, és még hat-hét meccsünk lesz csak ebben a hónapban. Egy ilyen szériában a regeneráció a legfontosabb, egyelőre mindenki bírja, a többieknek ez a nagy terhelés nem újdonság. Nem könnyű időszak, de nagyon várom a folytatást, élvezem, hogy ennyi meccs van, jobban szeretek játszani, mint edzeni.

A THW KIEL KÖVETKEZŐ HETEI
október 11. HSV Hamburg, idegenben (Bundesliga)
október 15. Vojvodina (szerb), idegenben (Európa-liga)
október 19. Potsdam, otthon (Bundesliga)
október 22. Nexe (horvát), idegenben (Európa-liga)
október 25. Erlangen, idegenben (Bundesliga)
október 29. Nexe, otthon (Európa-liga)
november 3. Füchse Berlin, idegenben (Bundesliga)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik