Gyász: elhunyt az újságíró, aki a férfi kézi BL-döntő alatt lett rosszul

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.18. 22:06
null
Elhunyt a BL-döntő alatt rosszul lett riporter (Fotó: AFP)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában a játékvezetők a 48. percben megállították a mérkőzést, amikor egy újságíró rosszul lett. Az orvosok azonnal a segítségére siettek, a meccset befejezték, később azonban az EHF arról számolt be, hogy a riporter elhunyt.

 

A Bajnokok Ligája-döntő a 48. percben félbeszakadt, mert a sajtó helyszínen tartózkodó egyik munkatársa rosszul lett, orvosi vészhelyzetet hirdettek, ellátták, de többet nem árultak el, a meccs pedig hosszas szünet után folytatódott. Végül a Magdeburg hosszabbítás után nyerte meg a finálét, de a riporterről csak ezt követően érkezett hír.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben megerősítette, hogy a televíziós újságíró elhunyt.


A lengyel Sport később megerősítette, hogy egy lengyel, Kielcéhez tartozó újságíróról van szó, Pawel Kotwicáról, aki harminc éve dolgozott az Echo Dniánál, s kézilabda-szakértő volt.

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
SC Magdeburg (német)–Barlinek Industria Kielce (lengyel) 30–29 (13–15, 26–26) – hosszabbítás után
Köln,
Lanxess Aréna. V: Lah, Sok (szlovénok)
Legjobb dobók: Smits 8, Damgaard, Kristjánsson 6-6, ill. A. Dujshebaev 8, Nahi, Moryto 6-6

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
29 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
11 órája

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
15 órája

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24
Ezek is érdekelhetik