Férfi kézi BL: érik az első nemzetközi Veszprém–Szeged összecsapás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 12:52
null
Először találkozhatnak a nemzetközi porondon (Fotó: Pesthy Márton / Veszprém Megyei Napló)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulója előtt nagy az esélye annak, hogy a Veszprém és a Szeged egymással játszik majd az egyenes kieséses szakasz első fordulójában.

A két magyar csapatnak már 184 tétmérkőzése volt egymás ellen – 125 veszprémi siker, hét döntetlen és 52 szegedi győzelem a mérleg –, mindkettő 1981 óta állandó résztvevője az európai kupasorozatoknak, de még sohasem találkoztak a nemzetközi porondon.

A BL-ben 13 forduló után a Veszprém harmadik az A-csoportban, a Szeged pedig hatodik a B-csoport tabelláján, vagyis jelen állás szerint egymással játszanak a negyeddöntőbe jutásért, a csoportok első két helyezettje ugyanis automatikusan a legjobb nyolc közé kerül.

Az utolsó körben, szerda este a 18 pontos bakonyiak a Paris Saint-Germain vendégei lesznek, és csak akkor szerezhetik meg a második helyet, ha több pontot gyűjtenek a francia fővárosban, mint az ugyancsak 18 pontos német SC Magdeburg másnap hazai pályán a román Dinamo Bucuresti ellen, mivel a végelszámolásnál pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

A 10 pontos szegediek sorsa sincs a saját kezükben, ugyanis szerdán házigazdaként nyerniük kellene a francia HBC Nantes ellen és közben szurkolni, hogy ezzel párhuzamosan a 11 pontos dán Aalborg HB kapjon ki a már biztos kieső szlovén RK Celje PL otthonában.

A rájátszás első fordulójában március 22-én és 23-án lesznek az első meccsek, a visszavágók pedig egy héttel később.

Legfrissebb hírek

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 16:49

Fiatal kézilabdázók szerződtetéséről számolt be a Szeged és az FTC

Kézilabda
2025.07.02. 17:36

Férfi kézi: nagy sikereket élne át a Szegeddel az új irányító

Kézilabda
2025.07.01. 10:49

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Bodó Richárd: Több csúcspontja is volt az idényünknek

Kézilabda
2025.06.21. 11:13

Férfi kézilabda NB I: a kihívóból favorit válhat az előttünk álló idényben

Kézilabda
2025.06.20. 12:09
Ezek is érdekelhetik