Kézilabda: a Szegednek és a Veszprémnek is javulnia kell a négyes döntőhöz

A Bajnokok Ligája 2020-as átszervezése óta mindkét csapatunk elsősorban azért száll harcba, hogy a csoportkör első két helyének valamelyikén végezzen, és ezzel egyenes ágon bejusson a negyeddöntőbe – ezzel a négy helyett ugyanis két mérkőzésre kerül a sorozat ékkövének számító négyes döntőtől.

Továbbra is az az általános vélekedés, hogy hiába vitték le a résztvevők számát 16-ra a BL-ben, a torna valójában csak a kieséses szakaszban kezdődik el. Ezt egyébként megerősíti, hogy az első kör után az együttesek 80 százaléka, szám szerint 12 folytathatja a playoffban, emiatt kevés a lemorzsolódás.

A legutóbbi kiírást a pandémia befolyásolta, a mostanit meg az orosz–ukrán háború, így a sportágban szinte elképzelhetetlen 10–0-ákkal alakult ki a végső sorrend mindkét nyolcasban. Mondjuk a Meskov Breszt kizárása annyiban nem okozott kavarodást, hogy a fehérorosz gárda amúgy is az A-csoport pofozógépe és sereghajtója volt, a többek között a Veszprémet és a német Flensburgot is legyőző, sokáig továbbjutásra álló, majd végül a megállapított eredmények után kieső ukrán Motor Zaporizzsjának viszont minden szempontból a legrosszabbkor jöttek a harcok.

Számunkra örömteli, hogy a Pick Szeged és a Telekom Veszprém ezúttal is megérte a tavaszt, és talán a magyar férfiválogatott csalódást keltő Európa-bajnoki szereplése (15. hely) után nem lövünk mellé azzal, ha kijelentjük: ez a minimum.

Ami az infrastrukturális fejlesztéseket illeti, nemhogy tényezők, hanem éllovasok lettünk ebben a kontinensen (és talán a világon is), oda jutottunk, hogy a legnagyobb sztárok is csak ámuldoznak a létesítményeinken. A Montpellier argentin irányítója, Diego Simonet például egyenesen úgy fogalmazott, hogy élete egyik legcsodálatosabb 60 percét töltötte el csütörtökön a decemberben átadott 8143 férőhelyes szegedi Pick Arénában, miközben a kézilabdázás egyik legnagyobb ikonja, a játékosként, majd edzőként is kivételes tehetséggel megáldott, a lengyel Kielcét legutóbb 2016-ban Bajnokok Ligája-győzelemre vezető Talant Dujsebajev mindig a legnagyobb tisztelettel beszél a modern Veszprém Arénáról és szurkolóiról – akik szerint itt az ideje kiaknázni ezeket a lehetőségeket.

Az Eb-t megelőző kincstári optimizmusunk, hurráhangulatunk azonban januárban tovaszállt, amikor a mieinknek még a középdöntőbe sem sikerült bejutnia hazai pályán, és azóta mintha a nemzetközi versenysorozatokban résztvevő klubcsapatainkat is óvatosság jellemezné.

A Szeged parádés játékkal, telt ház előtt, a világklasszisok sorát felvonultató német Kiel legyőzésével avatta minden igényt kielégítő csarnokát még a téli szünet előtt, hogy a februári folytatás első meccsén, Zágrábban gyakorlatilag azonnal kiadja kezéből az irányítást, és onnantól az egyenes ági negyeddöntő már csak álom maradt számára. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy 12 játékosa szerepelt a kontinensviadalon, ezért a fáradtság miatt némileg érthető a formahanyatlásuk, és joggal bízhatunk abban, hogy nem a Zagreb, Breszt, Elverum és Montpellier ellen látottak ismétlődnek meg majd akkor, amikor igazán számít – a kieséses szakaszban.

A magyar bajnok utolsó meccsén azt is megtapasztalhatta, hogy milyen az élet legveszélyesebb fegyvere, kapitánya, 207 centis és 129 kilós beállója, Bánhidi Bence nélkül, akinek ezúttal nem a játéktéren, hanem a szülőszobában volt jelenése (azóta már apa lett). Trénerének, a spanyol Juan Carlos Pastornak még ebben az esetben sem lehetett egyszerű nélkülöznie őt, hiszen rászabja a csapat játékát, legtöbbször akkor is a pályán tartja, amikor az eredmény már nem követelné meg. Bánhidi még úgy is kiemelkedik a mezőnyből, hogy a bokája és dereka sem jött teljesen rendbe az Eb óta.

A viszonylag könnyű sorsolásnak persze megvan az átka, azt már ugyanis az elejétől kezdve tudtuk, hogy csoportjával ellentétben a keresztága bődületesen nehéz a Szegednek, mert a Barca, Flensburg, Kielce, PSG, Veszprém ötösből riválist kapni a playoffban minden, csak nem leányálom – végül a Flensburg jutott neki, amelyet idegenben eddig még nem sikerült felülmúlnia.

Ebből az is következik, hogy az elején a veszprémieket osztották be roppant nehéz nyolcasba, akik így már a csoportkörben találkoztak olyan csapatokkal, amelyekkel leginkább a kölni négyes döntőben szoktak. A tavaly nyáron edzőt és filozófiát váltó, megfiatalított veszprémiek villámrajtot vettek a végső sikerre minden idényben esélyesnek kikiáltott francia Paris Saint-Germainnel szemben, majd a bravúrt a következő hazai összecsapásukon megfejelték a barcelonaiak legyőzésével, és ezt követően Portugáliában is nyertek – de jött egy negatív spirál idegenben, amelyből egészen a tavaszig nem tudtak kikecmeregni. David Davis menesztése után más felfogásban kézilabdázik a Momir Ilics vezette társaság, amelyről a vezetőség azzal vette le a terhet 2021 júliusában, hogy ezúttal nem kötelező elhódítania a BL-trófeát – azt viszont nem kérte, hogy vendégként sokszor alárendelt szerepet játsszon.

A bukaresti és zaporizzsjai fiaskó a több mint kellemetlen kategóriába tartozott, így talán csak a flensburgit lehet valahogyan megmagyarázni.

IIlics szerint mégsem védekezésben vagy a ziccerek kihasználásában fejlődött a legtöbbet a Telekom Veszprém, hanem hozzáállásban – ennek tulajdonítja, hogy a Kielce és a PSG ellen is az utolsó percig küzdöttek játékosai.

Párizsban a szerb Petar Nenadics ismét megmutatta, hogy zseniális dolgokat tud, vezetésével a sorozatban kétszer diadalmaskodó északmacedón Vardar is legyűrhető a negyeddöntőért zajló rájátszásban. A dán Aalborgot viszont a final fourért nem lesz könnyű „lenyelni” – de előbb a szkopjeiken kell túljutni.

A csoportkörben látottak mindenesetre nem jogosítanak fel minket arra, hogy bármelyik csapatunkat egyöntetűen a kölni négyes döntőbe követeljük, de ahogy Momir Ilics mondta, az igazi Bajnokok Ligája most kezdődik, a kieséses szakaszban mindenki tiszta lappal indul. Reménykedjünk!