Lewandowski: ez ám a dopping!; Elek Gábor tudja, mi a siker lényege

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.22. 23:30
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Elek Gábor, a tokiói olimpiára kvalifikáló magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a győri siker kapcsán azt mondta, annak lényege az érzelmi rész és töltet volt, a szenvedély, a motiváció, a csapategység. Pedig nem indult könnyen a munka, hiszen ők ketten Danyi Gáborral a kinevezésük után csaknem egy évvel tudták először egy világversenyen (a dániai Európa-bajnokságon) tesztelni a csapatot. Ám a játékosok megértették, hogy létkérdés a kvalifikáció és megmutatták, hogy tudnak olyanok is lenni, úgy is játszani, ahogy azt Győrben tették. Elek azt is elárulta, az ötkarikás részvétel-e eddigi edzői karrierje csúcsa.
Elek Gábor, a tokiói olimpiára kvalifikáló magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
a győri siker kapcsán azt mondta, annak lényege az érzelmi rész és töltet volt, a szenvedély, a motiváció, a csapategység. Pedig nem indult könnyen a munka, hiszen ők ketten Danyi Gáborral a kinevezésük után csaknem egy évvel tudták először egy világversenyen (a dániai Európa-bajnokságon) tesztelni a csapatot. Ám a játékosok megértették, hogy létkérdés a kvalifikáció és megmutatták, hogy tudnak olyanok is lenni, úgy is játszani, ahogy azt Győrben tették. Elek azt is elárulta, az ötkarikás részvétel-e eddigi edzői karrierje csúcsa.

A Telekom Veszprém Európa-bajnok spanyol kapusa, a 30 éves Rodrigo Corrales az ősi rivális Mol-Pick Szeged elleni négygólos győzelemből 50 százalékos védési hatékonysággal vette ki a részét. Öröme mégsem lehetett felhőtlen, hiszen mint lapunknak elmondta, „az az érzés semmihez sem hasonlítható, amikor a szurkolóiddal együtt ünnepelsz egy nyertes meccs után. Mint minden sportolónak, nekem is hiányoznak a drukkerek, egy üres csarnok hangulata még a legnagyobb összecsapásokra is rányomja a bélyegét.”

Parádés formában birkózta végig a budapesti kvalifikációs versenyt Korpási Bálint, mégis nagyon kevésen múlt, hogy lemaradjon a kvótáról. A 72 kilogrammos világ- és Európa-bajnok kötöttfogású klasszis, aki a hétvégén 67 kilóra lefogyva szerzett olimpiai indulási jogot, a Nemzeti Sportnak felidézte a verseny legdrámaibb pillanatát, amikor a bolgár Devid Dimitrov belefogott a pörgetésébe – ő pedig lehetetlen helyzetbe került. Annyira beszorult a karja és a feje, hogy semerre sem tudott mozdulni.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
18 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik