Női kézi: a Bonaventura ikrek is fújnak a győri olimpiai selejtezőn

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 13:04
null
Julie és Charlotte Bonaventura vezetik a szombati meccsünket (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) nyilvánosságra hozta a márciusi, férfi és női olimpiai selejtezőtornák bíróküldését. Ennek értelmében a legjobbnak tartott női páros, a francia Bonaventura ikrek is közreműködnek a győri viadalon. 

 

Charlotte és Julie Bonaventura mellett a román Cristina Nastase, Simona Stancu, az argentin María Inés Paolantoni, Mariana García és az algériai Juszef Belkiri, Szid Ali Hamidi páros kapott meghívót a magyar válogatott selejtezőtornájára. Az, hogy melyik duó melyik meccset fújja, egyelőre még nem ismert.

Mint beszámoltunk róla, Kína újbóli visszalépésével ismét Kazahsztán került be a győri csoportba. Az első meccset az ázsiai csapattal játsszuk március 19-én, majd másnap jönnek a rivális szerbek, végül pedig 21-én az oroszokkal zárunk. A tornáról az első két helyezett jut ki Tokióba.

A Magyar Kézilabda-szövetség tájékoztatása szerint a franciaországi férfi olimpiai selejtezőre (a házigazda mellett Horvátország, Tunézia és Portugália szerepel még a csoportban) három magyar is hivatalos küldést kapott: Bíró Ádám és Kiss Olivér játékvezetőként, Soós Balázs pedig versenybíróként kap majd szerepet.

A többi női, illetve férfi torna bírópárosait ide kattintva olvashatják.

NŐI KÉZILABDA, OLIMPIAI SELEJTEZŐ
A 2. CSOPORT (GYŐR) PROGRAMJA
Március 19., péntek
17.00:
Magyarország–Kazahsztán
20.00:Oroszország–Szerbia
Március 20., szombat

17.30:
Magyarország–Szerbia
20.30:Oroszország–Kazahsztán
Március 21., vasárnap

17.30:
Szerbia–Kazahsztán
20.30:Magyarország–Oroszország

1. CSOPORT:Spanyolország (rendező), Svédország, Argentína, Szenegál
3. CSOPORT:Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, ?

A tornák első két helyezettje jut ki a tokiói nyári olimpiai játékok női kézilabdatornájára.

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Megvan a magyar női kézilabda-válogatott svédek elleni kerete

Kézilabda
2025.09.04. 10:27

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik