Kézilabda: Faluvégi francia klubnál folytatja karrierjét

Vágólapra másolva!
2021.02.23. 13:01
null
Faluvégi a Nantes mezében kezdte a légióséletet, s most visszatér az országba (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a válogatott kézilabdázó, Faluvégi Rudolf az idény végén távozik a Stuttgarttól, mostanra viszont az is kiderült, hogy hol folytatja pályafutását, még ha nem is teljes mértékben. A 27 éves irányító kedden az M1 aktuális csatornának elmondta, Franciaországban szerepel a következő idénytől, ám amíg új klubja nem hozza nyilvánosságra, addig ő sem jelentheti be, melyik együttesnél – közölte az MTI.

A magyar játékos elmondta, a stuttgarti klubvezetőkkel megvizsgálták a közös munka folytatásának lehetőségét, de ő nagyobb szerepre vágyik a csapaton belül, s ezt nem látta biztosítottnak a jövőben. Faluvégi Rudolf klubváltásában szerepet játszott az, hogy szeretne újra válogatott lenni.

„Elnézve a válogatott januári világbajnoki szereplését, vagy a tavalyi világversenyt, nincs olyan magyar kézilabdázó szerintem, aki ne lenne szívesen része egy ilyen lelkes és fantáziadús csapatnak” – mondta a játékos, aki az új szakvezetés alatt még nem kapott lehetőséget, ugyanakkor tisztában van vele, hogy Németországban ő sem tudott olyan teljesítményt nyújtani, amivel „kirobbanthatatlan” lenne a nemzeti csapatból.

„Bízom benne, hogy az új csapatomban megkapom azt a szerepet és bizalmat, valamint a számaim is alátámasztják majd azt, hogy esetleg újra meghívót kapjak a válogatottba”.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kézi: győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: „A srácok bizonyították, jó úton járnak” – Gulyás István

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
2025.06.17. 17:10

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2025.06.17. 10:54

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik