Sokkoló nyitány a kézi Eb-n; tart a versenyfutás a Slovan és a DAC között

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 23:15
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Tart a versenyfutás a szlovák futballbajnokságban a pozsonyi Slovan és a Dunaszerdahely között. Mindkét együttes 35 pontot szerzett, a következő fordulóban az éllovas fővárosiak a kilencedik helyen álló Trencsént fogadják. A Slovannak meghatározó játékosa az ötszörös magyar válogatott középpályás Holman Dávid, aki eddig 12 meccsen szerepelt, és öt gólt szerzett. A 27 esztendős középpályás lapunknak azt mondta, túlságosan hosszú még az idény ahhoz, hogy máris a tabellát nézegessék. Arról is faggattuk, vajon milyen értéke van számára a gólpasszoknak.

Ötödik meccsén negyedik vereségét szenvedte el el a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Mol-Pick Szeged. Ezzel eldőlt, hogy az idegenbeli meccseket tekintve a csapat nyeretlenül zárja a 2020-as esztendőt az első számú kontinentális sorozatban. Juan Carlos Pastor együttese legutóbb tavaly novemberben szerzett két pontot egy mérkőzésen, mégpedig a Celje otthonában, azóta hatszor kapott ki vendégként. Most éppen Flensburgban, de a szegedieket nemigen érheti kritika, hiszen a járvány alaposan megtépázta a csapatot. Hogy miként látja a helyzetüket Bánhidi Bence, kiderül cikkünkből.

„Akkor játszom a legjobban, amikor nem gondolkodom, nem elemzem magamat, csak ösztönösen teszem a dolgom, és ha szükség van rá, improvizálok. Sokszor tényleg megesik velem, hogy egy gól után magam sem tudom, hogyan csináltam. Ilyenkor tudok a legjobban reagálni az egyes meccshelyzetekre.” Többek között erről is mesélt lapunknak a világ egyik legjobb női kézilabdázója, a jelenleg is zajló Európa-bajnokságról sérülés miatt lemaradó Anna Vjahireva. A 25 éves olimpiai bajnokkal készült exkluzív interjú a Képes Sport mellékletünkben olvasható.

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik