Férfi kézi: Mitől vagyunk feszültek? Ha rájövünk, megmondom! – Győri Mátyás
„Nem úgy álltunk fel a pályára, ahogy megszoktuk, az elején nagyon sok gólt kaptunk, és aztán már csak futottunk az eredmény után – mondta Sipos Adrián. – A rossz kezdés betudható a sok sérülésnek, személy szerint én hétfőn megsérültem, edzés nélkük álltam be a meccsre, valamint Debreczeni Dávid is csak csütörtökön tudott először együtt edzeni a csapattal. Ancsin Gábor pedig ugye a meccs elején sérült meg. Ennek tükrében még nem is ment olyan rosszul, de ma ennyi volt bennünk.”
Győri Mátyás az NSO Tv-nek elárulta, mit mondott Vladan Matics a második félidő elején, amikor gyors egymás utánban kétszer is időt kért.
„Azt mondta, nagyon idegesek vagyunk, ezt éreztem én is, részben magamon is, bár a második félidőben már felszabadultan tudtam játszani. De az első félidőben az egész csapaton érezhető volt ez a feszültség. Hogy mi a feszültség oka? Eddig még nem tudjuk. De ha rájövünk, megmondom!”
Videónkban Sipos Adrián arról is beszél, mennyire viseli meg őket a koronavírus miatt kialakult bizonytalanság, és lélektanilag milyen hatással vannak rájuka Szegedről érkező rossz hírek.
NÉZZE MEG A KÉT VEZETŐEDZŐ, VLADAN MATICS ÉS HORVÁTH ATTILA ÉRTÉKELÉSÉT!
FÉRFI KÉZILABDA NB IGRUNDFOS-TATABÁNYA KC–FTC 24–27 (12–16)
Tatabánya,700 néző.Vezette:Bócz L., Wiedemann V.
TATABÁNYA:Wyszomirski – Hornyák P. 2, Ancsin 1, GYŐRI M. 6, Debreczeni 2, Ilyés, Molnár B. 3 (2).Csere:Konecny (kapus), JUHÁSZ Á. 5, Nemes, Balogh Zs. 4, Sipos, Zdolik, Szunajko 1.Edző:Vladan Matics
FTC:ZERNOVIC – Bujdosó 3 (1), SCHÄFFER 5, Bognár A. 1, PORDÁN 4, Nagy Bence 4, Kovacsics 3.Csere:Deményi, Győri K. (kapusok), SCHUCH, Mikita 3, FÜZI 4, Prainer, Andjelics, Ónodi-Jánoskúti.Edző:Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–5. 14. p.: 8–8. 21. p.: 9–14. 38. p.: 14–20. 42. p.: 15–23. 49. p.: 20–24. 55. p.: 22–26
Kiállítások:6, ill. 10 perc
Hétméteresek:2/2, ill. 2/1
1. Veszprém | 4 | 4 | – | – | 146– 85 | +61 | 8 |
2. Szeged | 4 | 4 | – | – | 133– 97 | +36 | 8 |
3. Gyöngyös | 4 | 3 | – | 1 | 114–103 | +11 | 6 |
4. FTC | 2 | 2 | – | – | 58– 43 | +15 | 4 |
5. Tatabánya | 3 | 1 | 1 | 1 | 76– 78 | –2 | 3 |
6. Budakalász | 5 | 1 | 1 | 3 | 124–148 | –24 | 3 |
7. Komló | 2 | 1 | – | 1 | 55– 51 | +4 | 2 |
8. Balatonfüred | 3 | – | 2 | 1 | 74– 78 | –4 | 2 |
9. Veszprémi KKFT | 3 | 1 | – | 2 | 75– 92 | –17 | 2 |
10. Orosháza | 3 | 1 | – | 2 | 69– 90 | –21 | 2 |
11. Cegléd | 3 | 1 | – | 2 | 61– 86 | –25 | 2 |
12. Dabas | 2 | – | – | 2 | 48– 52 | –4 | 0 |
13. Eger | 1 | – | – | 1 | 27– 32 | –5 | 0 |
14. Csurgó | 3 | – | – | 3 | 71– 96 | –25 | 0 |