Danyi Gábor szerint a Győr játéka még tovább javulhat

Vágólapra másolva!
2020.08.22. 23:47
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Interjút adott lapunknak Danyi Gábor, a bajnoki, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája- címvédő Győr női kézilabdázóinak edzője, akinek csapata a hétvégén a Siófokkal vívott gyakorlómérkőzést. Az Audi ETO két balatonboglári edzőtábor és öt felkészülési meccs után fordult rá az utolsó nyári alapozó hétre, és a szakember szerint ott tartanak, ahol azt tervezték a szakmai stábbal. Danyi úgy véli, az új idényben harminc-negyven százaléknyit még javulhat együttese játéka – hogy miképpen, az kiderül írásunkból.

Szereti Magyarországot, ezért amikor beszélt a jövőjéről az ügynökével, azt mondta: szívesen visszajönne. És Angelo Warner kívánsága teljesült, a 28 éves irányító az új idényben a Szolnoki Olajbányász együttesében kosárlabdázik majd. Az amerikai légiós számára nem ismeretlen az NB I sem, hiszen két éve a Sopron KC-nál játszott, s 19.4 pontos átlaggal az alapszakasz harmadik legponterősebb játékosa volt. De a szakmai kihívás mellett volt még valami, ami erősen vonzotta hozzánk, mégpedig a gasztronómia, ugyanis rajong a magyaros ételekért.

A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség augusztus végére ígérte a versenynaptár véglegesítését, ám a magyar rövid pályás válogatott úgy készül, mintha máris kőbe vésettek lennének a világkupaversenyek időpontjai, illetve még egy fokozattal nagyobb lendülettel is. Bánhidi Ákos, a csapat edző-menedzsere szerint aki ebben a helyzetben mentálisan rendben van, az ebből a jövőben óriási előnyt kovácsolhat. Novemberben lenne két kanadai vk-viadal, ha lehet, a magyarok indulnak, igaz, a versenyekre egyfelől több országon keresztül kell utazni, másfelől azokon sok-sok országból érkező short trackes lép jégre – elég sok mindenre kell tehát figyelniük.

Legfrissebb hírek

Jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen; Az éremtáblázat élén: Magyarország!

E-újság
31 perce

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
2025.08.23. 23:25

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
2025.08.22. 23:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
2025.08.20. 23:25

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21
Ezek is érdekelhetik