Elment a „Pillangókisasszony”; nem hibázott az FTC

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.02.29. 23:17
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

A címvédő Győri Audi ETO női kézilabdacsapata csoportelsőként készül a vasárnapi Bajnokok Ligája meccsére, amelyen ellenfele a Buducsnoszt lesz. A balszélső Fodor Csengét kérdeztük az esélyekről, aki már Podgoricából nyilatkozott lapunknak. Szerinte a siófoki vereség és a hazai pályán a Bresttel játszott döntetlen után nagyon felszívták magunkat, még jobban együtt van a csapat, s megbeszélték a szakmai feladatokat. Kijöttek a gödörből, jó úton járnak, s persze arra is felkészültek, hogy a Buducsnoszt „piszkos stílusban” kézilabdázik, ráadásul a balkáni mentalitás része, hogy sosem adják fel, nehéz megtörni őket.

Botos Ferenc, Nyári Sándor és Szasa Nedeljkovics után Jókay Zoltán immár a negyedik röplabdaedző itthon, aki a nőkkel és a férfiakkal is nyert Magyar Kupát. A tréner a Vasassal aratott sikerek után pénteken éjszakába nyúló, ötszettes csatában a Pénzügyőr SE férficsapatát vezette győzelemre a címvédő Kecskemét ellen. A szakember lapunknak elárulta, a játékosok és néhány stábtag alaposan megünnepelte a diadalt, ő viszont túl fáradt volt, és hazament. Ám nem tudott aludni, így szombat hajnalban futni indult.

Helyszíni beszámolót olvashatnak Wroclawból, ahol nagyszerű sikereket hozott a sportlövő 10 méteres olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság. Sidi Péter az olimpiai kvótáért, a tokiói indulói jogosultságot már megszerző Péni István pedig pályafutása első egyéni Eb-(arany)érméért lépett lőállásba, s mindketten célt értek. „Európa-bajnokságon ritkábban lőnek kvótákat, mint világkupaversenyeken, itt az ember jobban örül, ha kivívja az olimpiai részvételt, mint ha érmet nyer” – értékelte teljesítményét Sidi Péter. Hogy mit mondott győzelme után Péni, kiderül cikkükből.

Rövid pályás gyorskorcsolyázóinkról egyre többször szólnak a hírek, de felvetődik a kérdés: miért nem hallunk egy szót sem a nagypályásokról, noha Európa legrégebbi szabadtéri műjégpályája Budapesten működik? Infrastrukturális problémák, esetleg pénzhiány áll a háttérben? A rejtély megoldására Telegdy Attila gyorsasági ágazati sportigazgatója, Hunyady Emese, a lillehammeri téli olimpia aranyérmese, valamint az ifjúsági olimpián is részt vevő Bíró Hanna edzője, Garzó Erika vállalkozott Junior mellékletünkben.

Legfrissebb hírek

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
11 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2025.08.01. 23:40

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54
Ezek is érdekelhetik