Csoknyait kérték fel kézikapitánynak; Vignjevics egy jó kávé mellett álmodja meg a taktikát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.18. 23:13
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

A válogatott miatti szünet után vérbeli rangadóval, az MTK–Honvéd mérkőzéssel tér vissza szombaton a hazai labdarúgó-élvonal. A korábbi klubjuk ellen pályára lépő Torghelle Sándor és Tischler Patrik is úgy készül, ha játéklehetőséget kap, borsot tör a vetélytárs orra alá. A két csatárral Cserháti András beszélgetett

Nebojsa Vignjeviccsel az újpestiek vezetőedzőjének kedvenc belvárosi kávézójában találkozott Borbola Bence, hogy megtudja, miként készül a Diósgyőr elleni szombati összecsapásra. Mint kiderült, a szakvezető olykor éppen a kávézóban álmodja meg a nyerő stratégiát, a mérkőzés előtti este pedig olvasással, filmnézéssel kapcsolódik ki

A kézilabda-szövetség Csoknyai István mellett döntött,
így a soron következő két Eb-selejtezőn a Balatonfüred vezetőedzője irányíthatja a férfiválogatottat, ha igent mond. Természetesen megkerestük a szakembert, aki megtisztelőnek tartja a felkérést, és ígérete szerint a részletek tisztázása után ad választ. Simon József írása

Férfi vízilabda-válogatottunknak ugyan nem sikerült a nyári Európa-bajnokság, a nemzetközi szövetség azonban ezt nem veszi figyelembe, így a magyar lett az év csapata, Märcz Tamás pedig az év edzője. A furcsa kettősség okait Roska Emese Boglárka foglalta össze

Jöhet az újabb hazai érem! A szabadfogású Veréb István az öt évvel ezelőtti budapesti birkózó-világbajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel, s most, a szombaton rajtoló újabb budapesti vb-n legalább megismételné azt a sikert. A magyar válogatott egyik meghatározó emberét Kohán Gergely kérdezte

Sportkrém-mellékletünk most is számos érdekes témával jelentkezik. Bőle Lukácsék meglepetése: nem egy gyerek van, hanem bizony ikrek!; A Formula–1 rajtja és befutója izgalmas, de közben alszik egyet Tóth Dávid; Litauszki Róbert nehéz helyzete: a kutyája féltékeny lett a kislányára

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
4 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32
Ezek is érdekelhetik