Női kézilabda: Görbicz Anitáról dalt írt és klipet forgatott egy rajongója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.25. 11:12
Görbicz Anita válogatottbeli visszavonulása megihlette egyik rajongóját: a kemény magban szurkoló Nagy Edina, azaz Nedin élete első videoklipjét a kedvence tiszteletére forgatta, ráadásul a róla szóló, neki írt dalból.
Görbicznek tetszett
„Eljutott hozzám is a dal híre, meg is hallgattam, és a klipet is megnéztem! Nagyon megtisztelő, hogy témát láttak bennem egy ilyen dalhoz. Igazán jóleső érzés, hogy ennyit jelentek a szurkolóknak, köszönöm ezt a szeretetet!” - nyilatkozta Görbicz Anita.
Görbicznek tetszett
„Eljutott hozzám is a dal híre, meg is hallgattam, és a klipet is megnéztem! Nagyon megtisztelő, hogy témát láttak bennem egy ilyen dalhoz. Igazán jóleső érzés, hogy ennyit jelentek a szurkolóknak, köszönöm ezt a szeretetet!” - nyilatkozta Görbicz Anita.

„Az egész csapatot szeretem, egész Győrt imádom. Görbiczről a véleményemet és hogy miért szeretem, azt hadd ne kelljen ecsetelnem, mert akkor itt ülhetnénk reggelig” – nyilatkozta a gyorplusz.hu portálnak.

Elmondta, tudja, hogy semmi sem tart örökké, és nem lesz könnyű az sem, mikor eljön a pillanat, hogy Görbicz Anita búcsút int a kézilabdázásnak.

„Amikor bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól, minden átfutott a fejemben. Negatív és pozitív érzéseim is voltak. Néztem vissza videókat régről, nosztalgiáztam, pityeregtem. Utána valamiért eszembe jutott a 2005-ben elhunyt Kulcsár Anita. Őt úgy búcsúztattuk, ahogy nem kellett volna. Görbét meg egy csodálatos pályafutás végén, tele szép emlékekkel. Pozitívan gondoltam utána erre, büszkén álltam neki a szöveg írásának, csak a jó dolgokra koncentráltam, meg arra, hogy minél jobb zenét rakjak össze Görbének és hogy nehogy csalódást okozzak” – mesélte a dal megszületéséről.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
20 órája

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, elkerülte egymást a Győr és a Metz az elődöntőben

Kézilabda
2025.04.28. 17:25
Ezek is érdekelhetik