Férfi kézi: műteni kellett a Veszprém klasszis kapusát

Vágólapra másolva!
2017.06.12. 14:47
Mirko Alilovicot, a Telekom Veszrém férfi kézilabdacsapatának kapusát vádlisérülése miatt megműtötték – adta hírül a klub honlapja.

„Már jól vagyok. Csütörtök éjjel operáltak. Másnap már sétálgattam és az elkövetkező napokban is ezt kell tennem egy kompressziós zoknit hordva – mesélt a részletekről Mirko Alilovic. – Ezután tíz nap, talán két hét és száz százalékkal edzhetek. A műtéttel minden rendben volt, nem volt komplikáció. Lézeres műtétről van szó, ami összezárta azt a vénát, amiben a trombózis volt, és amivel eddig bajlódtam. Ahogy már mondtam, tíz nap, talán két hét és már edzhetek is.”Mirko Alilovic. – Ezután tíz nap, talán két hét és száz százalékkal edzhetek. A műtéttel minden rendben volt, nem volt komplikáció. Lézeres műtétről van szó, ami összezárta azt a vénát, amiben a trombózis volt, és amivel eddig bajlódtam. Ahogy már mondtam, tíz nap, talán két hét és már edzhetek is.”

Hogy mit vár a kapus a következő, 2017–2018-as idénytől?

„Most egy új kezdet jön, új edzővel, minden más lesz. Mindenki nulláról indulhat, és megpróbálhat nyerni valamit, ami még a mostaninál is sikeresebbé teszi a következő szezont.”

A TELJES INTERJÚ ITT!

 

 

Legfrissebb hírek

Kiengedték a kórházból a MotoGP bajnokát

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 11:45

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Kézilabda: a Veszprém edzője lehet az új egyiptomi kapitány – sajtóhír

Kézilabda
2025.04.08. 11:55

Simán nyert a Veszprém és az FTC; a Tatabánya kikapott Balatonfüreden a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.29. 19:37

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Mirko Alilovic: A magyarok elleni meccs könnyebb lesz, minden poszton jobbak vagyunk

Kézilabda
2025.01.27. 08:57
Ezek is érdekelhetik