Női kézi: Zovko mestermunkát végez, Kamper visszatérhet

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2016.04.01. 08:01
null
Zdravko Zovko a Győri ETO elleni is remekül felkészítette az újvárosiakat (Fotó: facebook.com/Győri Audi ETO KC)
A Dunaújvárosi KKA bravúros döntetlent ért el Zdravko Zovko edző kitűnő taktikájának köszönhetően a női kézilabda bajnoki alapszakasz utolsó fordulójában a sokkal esélyesebb Győri Audi ETO KC ellen. A hét végén mindkét együttesre európai kupameccs vár.

 

A toronymagas esélyes győri lányok úgy érezhették a Dunaújvárosban kiszenvedett 27–27 után, hogy savanyú a szőlő... Vagyis kényszeredetten örültek az újabb női BL-elsőségre törő, mindig, mindenütt győzelemre esélyes világklasszisok az egy pontnak, amely nekik egyben első helyet ért a bajnoki alapszakaszban.

A főszereplők mégis az újvárosiak voltak.

„Akár két pontot is szerezhettünk volna, hiszen a hajrában vezettünk két-három góllal, de azért így is büszke vagyok mestermunkát végző játékosaimra – mondta a Nemzeti Sportnak Zdravko Zovko, az újvárosiak edzője, akit együttese óriási sikerének titkáról kérdeztünk. – Nem csinálunk semmi különlegeset, titkunk sincs. Csapatunkról mégis érdemes tudni, hogy igen szerencsés a rutinosabb és a fiatal lányok aránya, valamint sokat tesz hozzá a szakmai munkánkhoz a két volt újvárosi klasszis, a kapusokkal foglalkozó Farkas Andrea és másik segítőm, Ferling Bernadett. Jó körülmények között, remek közösségben, sok tehetséggel, fegyelmezetten tréningezünk, és ilyenkor nem maradhat el az eredmény sem.”

A világ egyik legképzettebb, legtapasztaltabb edzőjének szakmai hitvallása – erre emlékszünk veszprémi szakvezető korából – a maximalizmusra és a mindenáron való győzni akarásra alapul.

„A Győr ellen is úgy álltunk ki, hogy hittünk magunkban, és nyerni akartunk – folytatta Zovko. – Hajszálon múlott... A fokozatosan nemzetközi szintű játékossá érő, tizenegy gólt lövő Kovács Annára, valamint a sok nagy csatát megélt Bulath Anitára és Triscsuk Krisztinára az EHF-kupa Randers elleni elődöntőjében is hatalmas feladat vár, miként csakis dicséretet érdemlő társaikra is. A korábbi európai kupafordulók után a Győr ellen is megmutattuk, képesek vagyunk kiemelkedő játékra, és ezzel újabb, az újvárosi kézilabdamúlthoz méltó eredményekre is.”

A Dunaújvárosi KKA szombaton utazik a dániai Randersbe, ahol vasárnap az EHF-kupa-elődöntő első meccsén szerepelhet a még kisebb térdsérüléssel bajlódó Kamper Olívia.

Legfrissebb hírek

Zdravko Zovko ismét magyar kézilabdaklubnál tevékenykedik – hivatalos

Kézilabda
2024.09.03. 12:59

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52

Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

Kézilabda
2024.07.09. 10:09
Ezek is érdekelhetik