Zdravko Zovko ismét magyar kézilabdaklubnál tevékenykedik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.09.03. 12:59
Zdravko Zovko (Fotó: mislenykezi.hu)
A játékosként olimpiai bajnok, edzőként többszörös Bajnokok Ligája-győztes horvát Zdravko Zovko lett a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Kozármisleny KA szakmai konzultánsa.

„Az első kapcsolatfelvétel korábbra tehető, de azóta is folyamatos volt a kommunikáció. Most egy kicsit szorosabbra fűzzük a már meglévő viszonyt a klubbal, illetve a vezetőedzővel” – mondta a 69 éves szakvezető kedden a baranyai klub honlapjának.

Hozzátette, Gyulay László vezetőedzővel teljes együttműködésben az agresszív, gyors kézilabdát szeretné előtérbe helyezni a játék minden fázisát tekintve.

Zovko játékosként 1984-ben olimpiai bajnok lett a jugoszláv válogatottal, de van világbajnoki ezüst- és bronzérme is. Edzőként a férfiak között az RK Zagrebbel kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, a horvát válogatottal világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes, a Fotex Veszprémmel BL-döntős, ötszörös bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes, a nőknél a Dunaújvárossal EHF-kupa-győztes volt. Később a Győri Audi ETO KC másodedzőjeként BL-aranyérmet, a Siófok KC vezetőedzőjeként Európa-liga-ezüstöt nyert.

A Kozármisleny az előző idényben szerepelt első alkalommal az élvonalban, de onnan sereghajtóként kiesett.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi Európa-liga: nem kell Görögországba utaznia a Mosonmagyaróvárnak

Kézilabda
2025.08.11. 19:08

Hatvanéves az edzőként nemzetközi kupát is nyerő Szabó Edina

Kézilabda
2025.08.10. 10:20

Magyar csapatnak is segített Faluvégi Dorottya klubjának BL-kizárása

Kézilabda
2025.08.08. 16:24

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

Allan Heine szerint a Ferencváros sikerre van ítélve Jesper Jensennel

Kézilabda
2025.08.08. 11:09

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Megvan, melyik csapat veszi át Faluvégiék helyét a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.08.05. 21:23

Továbbra is a csőd szélén Faluvégi Dorottya német csapata, a játékosok szabadon igazolhatóak

Kézilabda
2025.08.04. 21:35
Ezek is érdekelhetik