Férfi kézi: Pálmarsson mégsem boldogtalan Veszprémben

Vágólapra másolva!
2016.01.05. 13:15
Saját bevallása szerint elégedett Veszprémben a tavaly nyáron Kielből érkező, 25 éves izlandi kézilabdázó, Aron Pálmarsson, akiről volt edzője, Alfred Gíslason nyilatkozta azt a napokban, hogy honfitársa nem érzi jól magát a magyar bajnokcsapatnál.

„Ezt mondta volna? – kérdezett vissza Pálmarsson az őt megszólaltató mbl.is oldal újságírójánál. – Nem értem, hogy miért nyilatkozta ezt, talán ő tudja. Azt hiszem, nem más ez, mint politika, így akarja elérni, hogy egy klubhoz tartozzunk. Jelen állás szerint nem mondhatom azt, hogy boldogtalan lennék Veszprémben, mert jól érzem magam. Valóban egy kicsit bonyolult a helyzetem a csapaton belül, viszont egy európai topklubhoz tartozom, ahol minden feltétel adva van. Más egy kicsit, mint volt Németországban, ahol nem éreztem magam százszázalékosan boldognak. Olyat valóban mondtam már, hogy szeretek Alfreddal dolgozni, mert a világ legjobb edzőjének tartom, és jó munkakapcsolatot tudtunk kialakítani egymással. Jelenleg azonban ennek semmilyen aktualitása nincs: a veszprémi szerződésemből még két és fél év van hátra.”Pálmarsson az őt megszólaltató mbl.is oldal újságírójánál. – Nem értem, hogy miért nyilatkozta ezt, talán ő tudja. Azt hiszem, nem más ez, mint politika, így akarja elérni, hogy egy klubhoz tartozzunk. Jelen állás szerint nem mondhatom azt, hogy boldogtalan lennék Veszprémben, mert jól érzem magam. Valóban egy kicsit bonyolult a helyzetem a csapaton belül, viszont egy európai topklubhoz tartozom, ahol minden feltétel adva van. Más egy kicsit, mint volt Németországban, ahol nem éreztem magam százszázalékosan boldognak. Olyat valóban mondtam már, hogy szeretek Alfreddal dolgozni, mert a világ legjobb edzőjének tartom, és jó munkakapcsolatot tudtunk kialakítani egymással. Jelenleg azonban ennek semmilyen aktualitása nincs: a veszprémi szerződésemből még két és fél év van hátra.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
2025.08.16. 09:20

FÉRFI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:22

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10
Ezek is érdekelhetik