Női kézi: Kiss Éva elmondta, miért fogadta el az ETO ajánlatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.08. 16:58
Kiss Éva, Fehérvár KC kézilabdacsapatának magyar válogatott kapusa az év elején még nemet mondott az őt hívó Győri Audi ETO KC-nak, a közelmúltban viszont már elfogadta a BL-címvédő ajánlatát. A játékos a feol.hu-nak beszélt klubváltása körülményeiről.

– Három hónapja, a horvát Grubisic sérülése után, a norvég Grimsbö szerződtetése előtt már ön számított a győriek első számú célpontjának, ám akkor nemet mondott. A közelmúltban viszont már igent.
– A télen a klub sem akart elengedni, és én sem szerettem volna távozni. Először Balássi Imrét, az FKC elnökét keresték a győriek, ám ő kijelentette, a megállapodásom lejártáig nem válnak meg tőlem, s én sem óhajtottam változtatni. Tudtam, hogy a szerződésemet kitöltöm, nem az a játékos vagyok, aki idény közben otthagyja a társait.– Három hónapja, a horvát Grubisic sérülése után, a norvég Grimsbö szerződtetése előtt már ön számított a győriek első számú célpontjának, ám akkor nemet mondott. A közelmúltban viszont már igent.
– A télen a klub sem akart elengedni, és én sem szerettem volna távozni. Először Balássi Imrét, az FKC elnökét keresték a győriek, ám ő kijelentette, a megállapodásom lejártáig nem válnak meg tőlem, s én sem óhajtottam változtatni. Tudtam, hogy a szerződésemet kitöltöm, nem az a játékos vagyok, aki idény közben otthagyja a társait.

– Volt más ajánlata is?
– Nem. A győriek az év elején kerestek, nemet mondtam, s akkor még nem gondoltam arra, mi lesz a nyáron. Jelezték, amennyiben úgy döntök, a szezon zárása után is számítanak rám. Pár nap gondolkodás után úgy határoztam, elfogadom az ajánlatot. Logikus döntést hoztam, a világ egyik, ha nem a legjobb csapatában folytatom, és országot sem kell váltanom.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Gyönyörű menyasszony volt a győriek átlövője, Veronica Kristiansen

Kézilabda
2025.06.22. 13:12

Az esztergomi csodára tényleg senki sem számított a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.06.19. 15:12
Ezek is érdekelhetik