Női kézi BL: a „hetesölő” Leynaud-é a hétvége védése

Vágólapra másolva!
2015.04.06. 18:59
A női kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonása után az európai szövetség összeállította szokásos válogatását. A legszebb védések között ott találjuk a harmadik helyen a Győri ETO norvég hálóőrét, Kari Aalvik Grimsbőt is, az első helyre azonban a magyar csapat hetesdobóinak eszén többször is túljáró Amandine Leynaud került. A szkopjei mérkőzésen a Vardar francia válogatott kapusa a padról beszállva több hetest is kivédett, az összeállításba azt a jelenetet választották, amikor pár másodpercen belül kétszer is hárította Anna Szeny lövését.

A forduló három sztárja közé bekerült a Vardar Szkopje másik kapusa, az orosz Inna Szuszlina, aki sokat tett azért, hogy a macedón csapat hatgólos előnyről várhassa a győri visszavágót. (Szuszlina egyébként a fent említett legszebb védések közé is feliratkozott). Rajta kívül a szülinapos és a Thüringer HC-nek 12 gólt vágó Nora Mörk (Larvik) és a viborgi Rikke Skov teljesítményét emelte ki az EHF.forduló három sztárja közé bekerült a Vardar Szkopje másik kapusa, az orosz Inna Szuszlina, aki sokat tett azért, hogy a macedón csapat hatgólos előnyről várhassa a győri visszavágót. (Szuszlina egyébként a fent említett legszebb védések közé is feliratkozott). Rajta kívül a szülinapos és a Thüringer HC-nek 12 gólt vágó Nora Mörk (Larvik) és a viborgi Rikke Skov teljesítményét emelte ki az EHF.

A legszebb gólok között a harmadik helyen szerepel a korábbi győri Jovanka Radicsevics kínai figurából szerzett találata, amit a játékvezetők annak ellenére megadtak, hogy a jobbszélsőnek hamarabb leért a lába.

A forduló legszebb góljai

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01
Ezek is érdekelhetik