Női kézilabda: Oguntoye újra szlovák válogatott lehet

Vágólapra másolva!
2015.03.03. 09:52
Dusan Poloz, a szlovák női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt tervezi, hogy a márciusi felkészülési mérkőzéseken az Érd kapusának, Oguntoye Viktóriának is lehetőséget ad.

A 24 éves felvidéki kapus szerepelt korábban a szlovák korosztályos válogatottban, majd 2009-ben kapta meg a magyar állampolgárságot. A magyar válogatottban legutóbb 2010-ben szerepelt, így nem lenne akadálya annak, hogy nyolc év után újra a szlovák nemzeti csapatot erősítse.

„Nem kaptam sok lehetőséget a magyar válogatottban, így már egy ideje gondolkodom rajta, hogy újra a szlovákban szerepeljek, amely sokat fejlődött az utóbbi időben, ahogy ez a decemberi Eb-n is látható volt. Még mindig fiatal vagyok, és válogatott szinten is védeni szeretnék" – mondta Oguntoye, akinek a neve eredetileg nem szerepelt a keretben, de miután Poloz megtudta, hogy a játékos szívesen szerepelne újra szlovák színekben, meghívta az összetartásra.

A szlovákok a márciusi válogatott hét során két felkészülési mérkőzést játszanak Hollandiával, itt kaphat bizonyítási lehetőséget az érdi kapus.

Legfrissebb hírek

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52

Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

Kézilabda
2024.07.09. 10:09

Párizs 2024: Golovin Vlagyimir kihirdette az olimpiára utazó keretet

Kézilabda
2024.07.05. 12:09
Ezek is érdekelhetik