Két volt válogatott játékos, Oguntoye Viktória és Szalai Babett távozásáról számolt be Gulyás Péter, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának vezetőedzője a Kisvárda ellen szombaton 30–24-re megnyert bajnoki mérkőzés után – írja a duol.hu.
Mindketten tagjai voltak az ötödik helyezett magyar juniorválogatottnak a 2010-es világbajnokságon, majd a párkányi születésű 34 éves kapus, Oguntoye a szlovák felnőttválogatottban szerepelt. A magyar bajnokságban játszott a Győr, az Érd és a Debrecen színeiben is, háromszoros bajnoknak, háromszoros Magyar Kupa-győztesnek, Bajnokok Ligája-döntősnek és EHF-kupa-győztesnek mondhatja magát. Második dunaújvárosi időszaka előtt a Dunaszerdahely kapuját védte.
A négyszeres felnőttválogatott balátlövő, a 35 éves Szalai szerepelt a 2018-as Európa-bajnokságon. Korábban megfordult Győrben, Debrecenben és Siófokon, a Dunaújvárossal pedig EHF-kupát nyert. Mindkét játékost az idény utolsó hazai meccsén – május 17-én a Vasas SC ellen – búcsúztatják ünnepélyesen az újvárosiak.