Kézi: Vonzott, hogy a világ élvonalába tartozó válogatottat irányítsak - Dujsebajev

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.08. 14:39
A magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitányát, Talant Dujsebajevet vonzotta, hogy a világ élvonalába tartozó válogatottat irányítson. A szakember a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a lehető legtöbb időt szeretné Magyarországon tölteni.

– Mi vonzotta Magyarországra, ahol nehéz feladatot kellett elvállalnia, hiszen a riói olimpiára kell kijuttatnia a csapatot?
– Igen, tisztában vagyok vele, hogy nagyon nagy munka vár rám, de vonzott, hogy a világ élvonalába tartozó válogatottat irányíthassak. Tudom, hogy a magyar válogatott hosszú évek óta ott van a nagy világversenyeken, és eredményes csapat. Népszerű és sikeres sportág Magyarországon a kézilabda, nagyon örülök, hogy én is tehetek érte. Rióba nehéz lesz kijutni, de az első lépés az Európa-bajnoki selejtező, majd az Európa-bajnokság. Most ezekre kell koncentrálnunk.

– Mennyi időt szándékozik Magyarországon tölteni? Mi szól ehhez a Kielce vezetősége?
– Minden a versenynaptártól függ. Amennyi időt csak lehet, Magyarországon leszek. Ha pedig nem, akkor a stábom tagjai segítenek. Klubcsapatom vezetőivel megbeszéltem, hogy ezt a feladatot elvállalom.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNNYAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05
Ezek is érdekelhetik