„Igen, a rektori pályázat miatt változtattam meg nyár eleji szándékaimat, amikor a kézilabda-válogatott vezetését még Rióig terveztem. Az idő azonban sürgetett mindkét feladat esetében, távozási tervemet a szövetség így elfogadta – ezt tartottam korrektnek, normális légkörben, hamar megállapodtunk a váltásról. Hogy marasztaltak-e a szövetség vezetői? Nem volt erre különösebb módjuk és lehetőségük, mert a kérésem egyértelmű volt. Ezt tudomásul vették és attól a pillanattól kezdve elkezdődött az utódkeresés" – mondta Mocsai Lajos.
Arra a kérdésre, hogy távozásában játszott-e bármilyen szerepet a játékosokkal való kapcsolata, Mocsai így reagált: „Hallottam az ügyben múltkor Laurencz Laci véleményét, de nem hiszem, hogy ő sokat tudna ezekről a belső dolgokról. Kívülről belebeszélni ebbe azért nem szabad, mert sok téveszméhez vezet. Nem a játékosokkal fenntartott viszonyom a lényeges, hanem a szlovénok elleni vb-selejtezők előtti körülmények. Az ellenfél háromhetes felkészülésből érkezett a két összecsapásra, a mieink esetében a veszprémiek BL final fourja után kilúgozott és érzelmi mélyponton lévő kézisekkel találkoztam, míg a légiósok szerdán érkeztek meg egy hétvégi mérkőzés előtt, miközben teljes értékű meccseket egész évben nem játszottak. Ha viszont a csapatom nem tudja végrehajtani a kéréseimet, akkor magamban keresem a felelősséget, a fásultság nekem morálisan komoly gondot okoz – úgyhogy ez volt a döntésem másik oka, igen" – ismerte el.
Az utódlásról így vélekedett: „Szakmai igazgatóként valamilyen módon ott leszek az utód kiválasztásánál, nyilván megkérdeznek. Meg kell nézni, ki a kompetens, ki a szabad a piacon, ki a hiteles. A szakmai munkára rövid idő marad, itt inkább a személyiség lesz a döntő, a katartikus motivációs erő. Hogy külföldi vagy magyar edző legyen? A véleményem határozott ebben, meg nem is. Ha tudunk olyan csapatot találni, amely a magyar edző prioritását képviseli, akkor én mindenképpen magyar edző mellett kardoskodnék. Vannak alkalmas trénereink, csak helyzetbe kell őket hozni, hogy legyen önbizalmuk. Ha ez az út nem működik, akkor második megoldásként tűzoltásra külföldit hoznék. A magyarok közül Imre Vilmos, Gyurka János, Kovács Péter is jó lehet az akadémiáról vagy a vegyes megoldás, mondjuk egy külföldi és Csoknyai István kettőse is elképzelhető. Van bőven jó lehetőség. A veszprémi és szegedi edzőket viszont nem lehet erre a feladatra felkérni, mert összeférhetetlen a helyzetük."