Női kézi: az ETO BL-címvédése a 14. magyar női kupadiadal

Vágólapra másolva!
2014.05.04. 19:09
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata megvédte címét a Bajnokok Ligájában, miután nem talált legyőzőre az első final fouron, Budapesten. A magyar női kézilabdacsapatok nevéhez immár 14 európai kupadiadal fűződik. A BL-ben és elődjében, a BEK-ben ezelőtt három alkalommal bizonyult a legjobbnak magyar együttes (Vasas, Dunaferr, Győr), míg az EHF-kupát és a KEK-et egyaránt ötször nyerte meg magyar klub.

A Győrnek első magyar csapatként sikerült megvédeni a címét a legrangosabb európai kupasorozatban, a külföldi együttesek közül is csak a Zalgiris, a Szpartak Kijev, a Hypo, a Slagelse és a Viborg tudott két, egymást követő évben a csúcsra érni.

 

A BEK az 1960–1961-es szezon óta létezett, és 1993–1994-ben váltotta fel a BL. Összesítésben a legtöbbször a szovjet Szpartak Kijev nyert, 13-szor, az osztrák Hypo NÖ nyolc sikerrel a második, míg a jugoszláv Radnicski Beograd, a dán Viborg és Slagelse három-három alkalommal nyerte meg a kupát. A nemzetek rangsorát a szovjetek vezetik (16), az osztrákok nyolccal a másodikok, a dánok héttel a harmadikok.

 

MAGYAR NŐI KÉZILABDA-KUPASIKEREK
BAJNOKCSAPATOK EURÓPA-KUPÁJA / BAJNOKOK LIGÁJA
1982: Vasas
1999: Dunaferr
2013: Győri ETO
2014: Győri ETO
EHF-KUPA
1995: Debrecen
1996: Debrecen
1998: Dunaferr
2005: Cornexi
2006: Ferencváros
KEK
1978: Ferencváros
1981: Bp. Spartacus
1995: Dunaferr
2011: Ferencváros
2012: Ferencváros
AZ EDDIGI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ BEK-, ILLETVE BL-DÖNTŐK
1965: HG Köbenhavn (dán)–Spartacus 21–16 (első mérkőzés: 14–6, visszavágó: 7–10)
1971: Szpartak Kijev (szovjet)–FTC 11–9
1978: TSC Berlin (NDK–beli)–Vasas 19–14
1979: Szpartak Kijev–Vasas 27–26 (13–17 és 14–9)
1982: VASAS–Radnicski Beograd (jugoszláv) 50–43 (21–24 és 29–19)
1993: Hypo NÖ (osztrák)–Vasas 40–25 (17–14 és 23–11)
1994: Hypo NÖ–Vasas 45–39 (20–18 és 25–21)
1999: DUNAFERR–Krim Ljubljana (szlovén) 51–49 (25–23 és 26–26)
2002: Kometal Szkopje (macedón)–FTC 51–49 (25–27 és 26–22)
2009: Viborg (dán)–Győri ETO 50–49 (24–26 és 26–23)
2012: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Győri ETO 54–54 (27–29 és 27–25)
2013: GYŐRI ETO–Larvik (norvég) 47–43 (23–22 és 24–21)

 

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
3 órája

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19
Ezek is érdekelhetik