Férfi kézi Eb: Van keresnivalónk a középdöntőben - Nagy L.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.17. 11:50
A sérülése után lábadozó Nagy László szerint a magyar válogatottnak elsősorban Macedónia és Ausztria ellen van keresnivalója a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság szombaton rajtoló középdöntőjében.

Az MKB-MVM Veszprém világklasszis átlövője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta: az Eb előtt az volt a megérzése, hogy a csapat két győzelmet arat majd a csoportkörben.

„Ha nem is nyertünk, de az izlandiak és a norvégok elleni két döntetlen két győzelemmel ér fel, hiszen elértük a minimális célt, és továbbjutottunk a középdöntőbe" – fogalmazott a sípcsontrepedéssel kezelt Nagy László.

Hozzátette: a macedónok és az osztrákok elleni mérkőzés „fogható", ám a címvédő dánok ellen – akik hazai pályán játszanak – nehéz lesz.

„Koncentráljunk arra a két meccsre..." – jegyezte meg.

Nagy László még novemberben szenvedett sérülést. Állapota azóta javult, és bízik benne, hogy a Cegléd elleni Magyar Kupa-negyeddöntő január 28-i első összecsapásán már játszhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik