Női kézi-vb: A négybe való a magyar válogatott - Görbicz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.19. 12:15
null
Görbicz Anita szerint a négybe való a magyar válogatott. (Fotó: NS-archív)
Más sportágak képviselői is megirigyelhetnék, hogy a magyar női kézilabda-válogatott világbajnoki negyeddöntős volt – vélekedik Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, aki csütörtökön fogadta a csapatot a szerb fővárosban.

 

Kiemelte: csodálatosan játszott a válogatott, és nem kell szégyellni semmit azt követően sem, hogy a brazilok ellen nem tudott bekerülni az elődöntőbe.

A játékosok egy válogatott mezt adtak ajándékba a nagykövetnek, akitől pedig névre szóló karácsonyfadísz-angyalkákat kaptak.

Hajdu János szövetségi kapitány – akinek megbízatása a vb-vel lejárt – elmondta: egy év múlva sem lesz higgadt, ha a kétszeri hosszabbításban elveszített negyeddöntőre gondol vissza.

Hozzátette: nem rossz teljesítmény a norvégokkal, a franciákkal és a németekkel együtt lenni az 5–8. helyen, annak tükrében, hogy a torna előtt csak kevés mérkőzést tudtak játszani.

Görbicz Anita elmondta, hogy eléggé el van keseredve a csapat, mert szerettek volna az első négybe kerülni.

„Nem szabad feladni, nem szabad elkeseredni, menni kell tovább, dolgozni kell tovább. Jövőre otthon lesz az Európa-bajnokság, fel kell készülni. Most egy kicsit szomorúak vagyunk, mert tényleg a négybe való a magyar válogatott, egyre jobb formát mutattunk, szerdán tényleg csak a nüanszokon múlott" – vélekedett.

A magyar együttes a nyolcadik helyet szerezte meg a szerbiai világbajnokságon.


SZAVAZÁS

Értékelje 1-10-es listán a magyar női kéziválogatott játékosainak vb-n nyújtott teljesítményét!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik