Női kézi BL: kiemelt kockázatú a Podgorica győri vendégjátéka

Vágólapra másolva!
2013.01.30. 19:03
Kiemelt kockázatú eseménynek nyilvánította a rendőrség a Podgorica győri vendégjátékát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. Mindez azt is jelenti, hogy csökkentették a Magvassy-csarnok befogadó képességét is, ezért már nem kaphatóak jegyek a szombaton 16 órakor megrendezésre kerülő meccsre – írja a kisalfold.hu.

„A Larvik, illetve a Randers elleni meccsekre január 29-től a tervezettnek megfelelően indul a jegyértékesítés. Felhívjuk a figyelmüket, hogy állójegy korlátozott számban kapható" – olvasható a Győri Audi ETO KC honlapján.

A tavaly májusi veszprémi BL-döntőben a vendégszektorban verekedés tört ki, a rendőröknek kellett közbe lépniük. A montenegróiak ezt követően a rohamrendőrökkel is összecsaptak

Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
5 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
Tegnap, 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik