Női kézi Eb: Össze kell szednünk magunkat - Szucsánszki

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 20:07
A magyar női kézilabda-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Montenegró ellen a Szerbiában zajló Európa-bajnokság középdöntőjében. Szucsánszki Zita, a magyar csapat legjobbjának megválasztott játékos a mérkőzés után elmondta: a második félidőre elhitte az együttes, hogy legyőzheti az olimpiai ezüstérmest.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult, nagyon rossz érzés, de már a keddi meccsre gondolunk, amit mindenképpen meg kell nyernünk – nyilatkozta a mérkőzés után Szucsánszki Zita az MTV-nek. – Az elején jött ki rajtunk a fáradtság, nem történt semmi különös. Szerencsére sok pontot hoztunk magunkkal, ha nyerünk a hátralévő két meccsen, nem lesz gond a továbbjutással.”Szucsánszki Zita az MTV-nek. – Az elején jött ki rajtunk a fáradtság, nem történt semmi különös. Szerencsére sok pontot hoztunk magunkkal, ha nyerünk a hátralévő két meccsen, nem lesz gond a továbbjutással.”

„A második félidőre elhittük, hogy legyőzhetjük ezt a csapatot. Ha a románok ellen is így játszunk, akkor komoly esélyünk lesz a négy közé jutásra. A montenegróiak keményen védekeztek, kellemetlen ellenfelek, nagy volt a feszültség – folytatta az FTC játékosa. – Remélem, a Tomorit nem tiltják el, össze kell szednünk magunkat és a pozitívumokat kiemelni ebből a mérkőzésből.”

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Ezzel a videóval búcsúztatta három ikonját az MKSZ

Kézilabda
2025.04.11. 10:19

„Egyszerre három ilyen játékos még sosem búcsúzott a magyar női kézilabda-válogatottól”

Kézilabda
2025.04.10. 20:52

Vastaps fogadta a Népligetbe visszatérő Elek Gábort és Szucsánszki Zitát

Kézilabda
2025.04.03. 10:57

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11
Ezek is érdekelhetik