Zubai Szabolcs még két évig a Pick-Szegedé

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2011.06.02. 15:14
null
Zubai Szabolcs további két évig még a szegedi színekért szaggatja szét a mezét (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Pick-Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetői és Zubai Szabolcs csütörtökön bejelentették, hogy a játékos 2013 nyaráig meghosszabbította szerződését.

 

A Pick-Szegedben mostanában szinte minden napra jut igazolási vagy hosszabbítási bejelentés. Csütörtökön Zubai Szabolcs írta alá a hosszabbítást, amely további két évig köti az egyesülethez.

„Két és fél évvel ezelőtt fájó szívvel köszöntem el Dunaújvárostól, és bevallom, kissé nehezen szoktam meg a szegedi életet és a csapatot, pedig több régi ismerős közé kerültem” – mondta a Nemzeti Sportnak a válogatott beállós.

„A barátok és a remek, karizmatikus edzők azonban sokat segítettek. Hálás szívvel gondolok vissza a trénerek közül Vladan Maticsra, akinek kétezer-kilenc januárjában hatalmas szerepe volt a klubváltásomban, valamint Dragan Djukicsra, akinek a nyitott védekezési szisztémájában kitűnően éreztem magam. Szintén nagyszerű a munkakapcsolatom Skaliczki Lászlóval, akivel annak idején már a válogatottban is dolgoztam, és aki az utóbbi évadban csapattá gyúrta a sok bajjal birkózó Szegedet.”

Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
24 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
24 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
25 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
26 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
29 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
36 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
46 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik