Milliókat sikkaszthatott az IHF elnöke

Vágólapra másolva!
2010.01.25. 15:08
null
A képen a boldog Hasszan Musztafa – és egy papírdarab... (fotó: Imago)
Súlyos vádakat fogalmaz meg a Der Spiegel magazin a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) első emberéről, Hasszan Musztafáról. A német lap a birtokába került dokumentumok alapján arról ír, hogy 2007 és 2009 között az egyiptomi sportvezető több százezer eurót szerzett egy kétes szerződéskötés révén.

 A Der Spiegel magazin leleplező cikke szerint az IHF és a hamburgi illetőségi Sportfive televíziós jogokkal foglalkozó marketingügynökség között 2007 és 2009 vége között olyan szerződés állt fenn, amelynek révén mintegy 602 000 euró (mai árfolyamon 162.54 millió forint) vándorolt egy magán bankszámlán keresztül Hasszan Musztafa kezébe, „lobbitevékenység” ellenszolgáltatásaként.

A Sportfive az adott időszakban az IHF kiemelt üzleti partnere volt, és az együttműködés útján – a szerződés 2007 tavaszán létrehozott szövegezése szerint – „a sportszervezetekkel és döntéshozóikkal ápolt jó kapcsolatainak” ellentétezéseként kapta az összeget, amelyet egy, az egyiptomi Gízában a BNP Paribas banknál nyitott számlára utaltak.

Musztafa elismerte a szerződés létezését, sőt Robert Müller von Vultejus, a marketingóriás akkori ellenjegyzője is megerősítette létezését. Az üzletember azt is elmondta, hogy 2007 októberében Musztafa kérésére módosították a szerződést, és a fentebb megfogalmazott részt kivették belőle.

Az IHF elnöke úgy reagált a magazinnak, hogy 2007 októberében a szerződést benyújtották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság etikai bizottságának, és a szerv nem emelt kifogást a kontraktus ellen. Musztafa üzleti okokra hivatkozva megtagadta a szerződés megfogalmazását. A NOB reakciói szerint ugyanakkor csak 2008-ban érkezett felülvizsgálati kérelem az etikai bizottsághoz. A Der Spiegel szerint addigra a Sportfive már átutalta a 602 000 eurót az egyiptomi bankszámlára.

A cikk további része Hasszan Musztafát jellemzi, a magazin úgy írja le a sportdiplomatát, mint a „tisztességtelen funkcionárius prototípusa”, egy „igenember”, aki mindenféle kétes üzelmekre hajlandó rábólintani.

A szerző emlékeztet az egyiptomi elnök nevéhez köthető egyik legnagyobb botrányhoz, amikor a pekingi olimpiára selejtező 2006-os Ázsiai Játékok döntőjében az eredetileg kijelölt német játékvezetők helyett – Musztafa utasítására – kuvaiti bírók fújták a sípot, és csalták el a mérkőzést.

A mérkőzés végeredményét a Sportdöntőbíróság megsemmisítette, és meg kellett ismételni a tornát, amelyen a koreaiak simán vívták ki a részvételt, Musztafa pedig aligha mossa le magáról, hogy korrupt módon intézkedett az ügyben.

KATAR–DÉL-KOREA, OLIMPIAI SELEJTEZŐ, DOHA, 2006

 

Legfrissebb hírek

A NOB az IHF-re bízta az orosz kézilabdacsapatok visszatérésének engedélyezését

Kézilabda
Tegnap, 12:02

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01
Ezek is érdekelhetik