A Veszprém megverte a Dunaferrt, így ott van a döntőben

Vágólapra másolva!
2008.04.19. 17:13
A férfi kézilabda Magyar Kupa első elődöntőjében az MKB Veszprém 33-29-re legyőzte a Dunaferrt, így bejutott a holnapi döntőbe. A bakonyiak a második félidő elején állva hagyták ellenfelüket és összességében sima találkozón harcolták ki a fináléba jutást. A döntőben a Pick Szeged–PLER-Airport mérkőzés győztesével találkoznak.
Gál Gyula (középen) ezúttal csak a második félidőben játszott, de csapata így is nyert
Fotó: NS Archív
Gál Gyula (középen) ezúttal csak a második félidőben játszott, de csapata így is nyert
Gál Gyula (középen) ezúttal csak a második félidőben játszott, de csapata így is nyert
Fotó: NS Archív
Gál Gyula (középen) ezúttal csak a második félidőben játszott, de csapata így is nyert

A szegedi publikum támogatását élvező Dunaferr jól kezdett, a Veszprém 3–3 után szerezte meg először a vezetést. Ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyiknél, hol a másiknál volt az előny.

Mindkét kapuban klasszis kapus állt, ennek ellenére sok gólt láthattak a nézők az első félidőben. Legtöbbször a szélsők voltak eredményesek. Miss Zoltán hatszor járt túl Dejan Perics eszén, Törő Szabolcs pedig fele ennyi alkalommal.

A veszprémieknél is a szélen játszók villogtak, az Iváncsik testvérek többször is könnyű gólokat szereztek lerohanásból. A félidő végén a Veszprém ellépett kicsit ellenfelétől és 18–15-ös vezetéssel vonult szünetre.

A második félidőt pocsékul kezdte a Dunaferr. A 36. percben tudták először bevenni Perics kapuját, de ekkor már hat góllal vezettek a közben Gál Gyulát is bevető bakonyiak.

Az 50. percben már nyolccal vezetett az MKB csapata – melyben Ilyés Ferenc kezdte el szórni a gólokat –, eldőlni látszott a mérkőzés. Kolics János ekkor időt kért, ami után feljavult a dunaújvárosiak játéka.

Mindez azonban csak arra volt elég, hogy megállítsák a veszprémi hengert és faragjanak kicsit hátrányukból, igazán szorossá már nem tudták tenni a véghajrát.

A vége 33-29 lett a veszprémieknek, így ők jutottak be elsőként a holnapi döntőbe.

A másik elődöntőben a Pick Szeged a PLER csapatával játszik.

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ

MKB VESZPRÉM KC–DUNAFERR SE 33–29 (18–15)
Szeged, 2000 néző. V: Dobrovits, Tájok
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–3. 7. p.: 5–4. 11. p.: 5–7. 14. p.: 9–7. 18. p.: 11–10. 22. p.: 14–11. 27. p.: 15–13. 32. p.: 20–15. 37. p.: 22–16. 41. p.: 24–19. 47. p.: 27–21. 53. p.: 30–23. 57. p.: 32–26
Kiállítások: 10, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3
VESZPRÉM: PERICS Iváncsik T. 3, ILYÉS 5, Lapcsevics, Lusnyikov, Cosma, Iváncsik G. 4
Csere: EKLEMOVICS 4, VUJIN 5, Putics B. 3 (2), PÉREZ 5, Gál 4, Sesum
DUNAFERR: Stochl, MISS 7 (2), Grebenár 3, Zubai Sz. 1, Tóth J., Nagy K. 4, TÖRŐ 6 (1)
Csere: MIKLER (kapus), Rosta M., Kemény, SÁNDOR Á. 4, Bozsovics 4, Ancsin
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik