Hatalmas csatában győzték le a horvátok az Eb-címvédőt az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2008.01.26. 17:27
Hatalmas csatában harcolta ki Horvátország férfi kézilabda-válogatottja a döntőbe jutást a címvédő franciák ellen a norvégiai Európa-bajnokságon. A hajrában 23-23-as állásnál az egyik oldalon Lackovic betalált, míg a másikon Karabatic a kapufát találta el.
Narcisse (labdával) csatázik Biliccsal
Reuters
Narcisse (labdával) csatázik Biliccsal
Narcisse (labdával) csatázik Biliccsal
Reuters
Narcisse (labdával) csatázik Biliccsal

A mérkőzés elején Valic talált először a kapuba, azonban ekkor Abalo még egyenlített, sőt a francia szélső nem sokkal később Duvnjak találatára is felelt, így az ötödik percben 2-2 volt az állás.

A horvátok ezután léptek el először, ugyanis Dinartot kiküldték a játékvezetők két percre, így déli szomszédaink kétgólos előnyre tettek szert.

A folytatásban elsősorban Metlicicnek köszönhetően Horvátország legjobbjai tartották az előnyüket, és ez a félidő hajrájára három gólra is nőtt. A horvátok átlövője egyébként kiváló formában játszott, hiszen az első harminc perc alatt öt találatig jutott.

A franciák egyszer majdnem kiegyenlítettek még a szünet előtt, amikor Karabatic góljával 8-7-re zárkóztak fel. A pihenőre azonban mégis a horvátok vonultak kétgólos előnyel (11-9).

A második játékrész kapusbravúrokkal kezdődött. Ezt a rövid gólcsendet Narcisse törte meg a saját ötödik találatával, és ezzel újra egy volt a két csapat közti különbség. Az átlövő egyébként néhány perccel később újabb hatalmas gólt lőtt, amellyel 13-12-re módosította az állást.

A harminckilencedik percben aztán sikerült az a franciáknak, ami az ötödik perc óta nem: kiegyenlítettek. Ekkor Abalo lőtt egy szerencsés gólt, szorongatott helyzetből a jobb szélről. Sőt négy perccel később a remek napot kifogó Narcisse a mérkőzésen először juttatta vezetéshez az Eb-címvédőt.

A félidő derekához érve a játékvezetők nem a franciáknak kedveztet, ugyanis Dinart megkapta a második kétperces kiállítását, és ennek következtében Cupic két góljával fordítottak a horvátok.

Ezután Dominikovicot kis kiküldték a bírók, de ez nem zavarta meg sem Balicot, sem Cupicot, akik a hátrány ellenére gólt szereztek, és a két perc nem viselte meg őket, hiszen kiegészülve még mindig vezettek.

A hajrában a címvédő fordított, azonban az utolsó percekben előbb Balic talált be a francia a kapuba, majd az utolsó percben 23-23-as állásnál Lackovic szerzett gólt átlövésből, és mivel Karabatic lövése kipattant a kapufáról az utolsó pillanatban, így Horvátország jutott az Európa-bajnokság fináléjába.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NORVÉGIA

ELŐDÖNTŐ
Horvátország – Franciaország 24-23 (11-9)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik