Férfi kézi: megvannak a magyar válogatott ellenfelei az Eb-selejtezőre

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 17:22
Megvannak a magyarok csoportellenfelei (Fotó: Dömötör Csaba)
A 2026-os férfi kézilabda Európa-bajnokság selejtezőjében a magyar válogatott Montenegróval, Szlovákiával és Finnországgal került egy csoportba.

 

Csütörtök délután sorsolták ki a kontinensviadal selejtezőjének csoportjait, négy kalapból nyolc kvartettre osztották be a gárdákat. Az idei Eb-n történelmi ötödik helyezést elérő Magyarországot az első kalapból választották, így abban biztosak lehettünk, hogy elkerüljük a legveszélyesebb ellenfeleket.

A napokban olimpiai kvalifikációt szerző magyar csapat végül a 2. csoportba került, ahol Montenegró várta, amelyet a válogatottunk a januári Eb nyitókörében 26–24-re győzött le. Rajta kívül még Szlovákiával és Finnországgal kerültek össze a mieink, s mivel utóbbi két csapat sem vett részt a 2024-es kontinensviadalon, van okunk reménykedni a zökkenőmentes kijutásban.

„Elképesztően sűrű az idei válogatott naptár kézilabdában, hiszen szerepeltünk az Eb-n, olimpiai selejtezőt játszottunk, vár még ránk a vb-kvalifikáció, az olimpia és az Eb-selejtezők. Kiegyensúlyozott a csoportunk, a 2. és a 3. kalapból is az erősebb csapatok közül kaptunk riválist – mondta el Chema Rodríguez szövetségi kapitány. – Montenegró ellen óriási csatát vívtunk az Európa-bajnokság nyitó fordulójában, így nem számítok könnyű meccsekre ellenük. A célunk természetesen az Eb-re való kijutás, nem félünk senkitől, de mindenkit tisztelünk és tisztességesen fel fogunk készülni."

A csoportok első és második helyezettjei, valamint a négy legjobb harmadik helyezett biztosítja majd helyét az Európa-bajnokságon, míg a három rendező ország válogatottja, Dánia, Svédország és Norvégia, valamint a címvédő Franciaország már résztvevője a tornának.

A kvalifikáció menetrendje (az európai szövetség honlapja alapján)
1. forduló
2024. november 6–7. (szerda-csütörtök)
2. forduló
2024. november 9–10. (szombat-vasárnap)
3. forduló
2025. március 12–13. (szerda-csütörtök)
4. forduló
2025. március 15–16. (szombat-vasárnap)
5. forduló
2025. május 7–8. (szerda-csütörtök)
6. forduló
2025. május 11. (vasárnap)

A CSOPORTOK BEOSZTÁSA
1. CSOPORT
Szlovénia
Észak-Macedónia
Litvánia
Észtország
2. CSOPORT
MAGYARORSZÁG
Montenegró
Szlovákia
Finnország
3. CSOPORT
Izland
Görögország
Bosznia-Hercegovina
Grúzia
4. CSOPORT
Spanyolország
Szerbia
Olaszország
Lettország
5. CSOPORT
Horvátország
Csehország
Belgium
Luxemburg
6. CSOPORT
Hollandia
Feröer
Ukrajna
Koszovó
7. CSOPORT
Németország
Ausztria
Svájc
Törökország
8. CSOPORT
Portugália
Lengyelország
Románia
Izrael

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: A világbajnokság nagyon fájó emlék, de…

Kézilabda
2025.02.26. 17:27

Chema Rodríguez kihirdette a férfi kézilabda-válogatott Eb-selejtezőkre készülő keretét

Kézilabda
2025.02.26. 14:08

Chema Rodríguez szerint furcsa, hogy a hét az öt elleni játékunk ekkora hangsúlyt kapott

Kézilabda
2025.02.06. 13:09

A hatodik legjobb a magyar kézilabda-válogatott a férfiaknál az EHF négyéves rangsorában

Kézilabda
2025.02.05. 14:33

Palasics Kristóf: Most még fáj, és nem jó rá visszagondolni, de...

Kézilabda
2025.02.05. 08:45

Ilyés Ferenc: A helyünkön vagyunk, talán még kicsit felül is teljesítettünk

Kézilabda
2025.02.04. 13:56

A helyünkön vagyunk – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.02.01. 23:35

Chema Rodríguez: Néha csak kis szerencse hiányzik a nagy sikerhez

Kézilabda
2025.01.31. 09:23
Ezek is érdekelhetik